Csillagporszem

A kis csillag és a kis tündér továbbra is nagyon jó barátok voltak. Sokat beszélgettek, sok mindent megosztottak egymással. Egyre több dolgot tudtak meg egymásról, és nagyon örültek. hol annak, hogy a sorsuk és addig megtett útjuk mennyire hasonlít, hol egymás sikerének, hol csak a szép napsütésnek. Sajnos, ahogy az lenni szokott az embereknél is, azt tudjuk a legkönnyebben megbántani, akit a legjobban szeretünk. Persze, nem szándékosan, mert akit nagyon szeretünk, annak a világért sem szeretnénk rosszat. Csak, akiben a legjobban megbízunk, aki a legközelebb áll hozzánk, könnyebben ejtünk sebet, és sokkal fájdalmasabbat is. Akit felületesen ismerünk, természetes, hogy nem áll hozzánk közel, nem osztunk meg bizalmas gondolatokat, de nem is érdeklődünk annyira iránta.

Egyszer a kis tündér megbántotta a kis csillagot. Nem akarta, és az eset nagyon bántotta. Sokat gondolkodott rajta, mi lehetett az oka. Arra gondolt, hogy ő csak egy kis tündér, nem elég jól tud csillag nyelven. Lehet, hogy valamit félreértett, lehet, hogy nem értette meg a kis csillag reakcióit. Arra gondolt, hogy lehet, hogy a kis csillagnak most nyugalomra és türelemre van szüksége. Próbált rá jobban odafigyelni, békén hagyta, ha úgy érezte, hogy nincs szüksége a társaságára, mert továbbra is fontos volt számára a kis csillag barátsága, és nem akarta még jobban tönkretenni. Nehéz volt neki, mert igazán a kis csillag volt, aki a legjobban ismerte, aki a legjobban megértette, akivel legjobban szeretett beszélgetni, akiben a legjobban megbízott. Nem is mert arra gondolni, hogy ez a barátság megszűnik. Hogy esetleg annyira megsebezte a kis csillagot, hogy már végképp nem keresi a társaságát. Így nehéz szívvel, és egy lépéssel távolabbról, de nem vesztette szem elől. Ha úgy látta, hogy rossz kedve van, vele sírt, kiugrott a bőréből örömében, ha csak egy pillanatra egymás szemébe nézhettek, és, ha csak egy szempillantásra is, de megláthatta a kis csillag mosolyát.

A kis tündér továbbra is reméli, hogy be fog gyógyulni az a bizonyos seb a kis csillag lelkében. Reméli, hogy a kis csillag is észreveszi, hogy mindazok a dolgok, amik miatt közel kerültek egymáshoz, akár az érzékenységük, akár a hasonló sorsuk, a hasonló mentalitásuk le fogja győzni a fájdalmat. Türelemmel próbál rá odafigyelni, és arra, hogy valóban mire van a kis csillagnak szüksége és nem arra, amit ő gondol.

Most még ennek a mesének nincs vége. Nem biztos, hogy lesz happy end, ahogy az életben sincs sokszor. De az biztos, hogy a kis tündér, ha felnéz a szép, csillagos égre, továbbra is a kis csillagot fogja keresni, akár csak annyi időre, hogy összenézzenek, vagy üdvözöljék egymást, és akkor már tudni fogja, hogy annyira azért még sincs egyedül.