Advent

 Soha nem volt baj, hogy korán kellett kelni. Nem én vagyok az, akinek órákon át kell rimánkodni, hogy végre kikászálódjon az ágyból. Utunk érkezése jelezte az év véget , legalábbis az év végi szabadság közeledtét . Sötétben indultunk el. Amikor megláttam az ismerős hegyvonulatot, tudtam, hogy hazaérkeztünk. Hiába élünk máshol évtizedek óta, a lelki otthon soha nem változik. 

Sűrű hóesésben mentünk kiválasztani a fát. Közben orra is estünk párszor. Szinte szertartássá vált, hogy itt búcsúzunk el az évtől. 

Lehet, jó lett volna megkérdezni tőled, hogy soha nem vágytál vissza, nem költöztél volna vissza, ha lett volna rá lehetőséged. Tudom, terheket hordoztál, biztos vagyok benne, hogy a múltból sok fájdalom is tapad e vidékhez. Nekem csak öröm, feltöltődés, kikapcsolódás. Neked fiatalságod küzdelmei. Talán az sem véletlen, hogy egyikünk sem választotta a nagyszülői örökséget foglalkozásként. Mások voltak a lehetőségeink, az adottságaink. Te biztos ki is akartál törni . Sikerült, bár többre voltál hivatott. 

Advent közeledtét számunkra a kalap melle tűzött faág is jelentette. A faág, aminek az erdő volt az otthona, ahonnan kiszakadt és ahova talán mindig visszavágyott. Ahogy mi is. 

Erdőben sétálva talán te is megérezted, hogy itt több van, mint szélzúgás, vaddisznó csörtetés, madárdal. Az Örökkévalóval lehet találkozni. Ebben előtted jártam, mert befogadtam a szívembe. Viszont te ateistaként mindenkinél jobban tisztelted a hitem. Ti már mind odafent vagytok. Vigyázzatok egymásra.