Gica, a szeleburdi vízipaci

Gica elég szeleburdi. Általában mindig keres valamit, mert maga elől is eldugja. Amikor egyetemista volt, a szobatársától, szeleburdi kisasszony, „kétl ábon járó esztelenség” és hasonló neveket kapott. Sőt, a rendetlenség mértékegységét is róla szerette volna elnevezni.

Később sem változott meg jelentősen, bár a munkája nagyfokú precizitást igényel, sőt, a hobbijai is. Azért a magánéletében nem kell félteni, elég sok humoros és fejtörésre okot adó pillanatot okoz neki ez a tulajdonsága. Egyszer ment Szolnokról Dorogra, magyarul a lakóhelyétől a munkahelyére. Nem beszélték meg, de találkozott a vonaton a barátnőjével. Annyira belejöttek a beszélgetésbe, hogy a barátnőjének a lánya figyelmeztette őket, hogy le kéne szállni. Ez a művelet elég vicces volt, mert Gica, -szokása szerint- millió batyuval kelt útra. Meg is jegyeztük, hogy egyedül a gyereknek van esze közöttünk. Igaz, ő sem gyerek már...

                Volt egyszer, hogy szakszervezeti képzzésre indult, egyenesen a munkahelyéről, két csomaggal... Na igen, megint a batyuk... Ott is felejtette az egyiket a buszon... Hiába telefonált az ügyfélszolgálatnak, természetesen nem tudtak semmit, hisz a busz még úton volt, nem tehetett senki bejelentést a talált táskáról. Gica felszállt a következő buszra, elment a végállomásig, cca. 40 perc, majd a forgalmi irodán érdeklődött és hálálkodott... Mert a csomag hiánytalanul a benne levő, elég nagy értékű cipővel meglett... És némi késéssel, Gica odaért a konferenciára. Sajnos, az esernyőjével nem volt ilyen szerencsés, mert hiába ment vissza a vasútállomásra, annak hűlt helye volt. Azt sajnálta nagyon, hogy az eset főszereplőjét, a baglyos esernyőt, nem ajándékozta oda a barátnőjének. Ugyanis annyira tetszett neki, hogy mindig vinni szerette volna. Sebaj, kapott egy új esernyőt, szépet, baglyosat...

Sajnos a kalapjával sem volt szerencsés. Mert épp kedvenc városába, Dorogra tartva, felejtette  a vonaton. Nem, nem ivott előtte sok Unicum-ot, rose bort is csak kétszer két decit...Azért sajnálta a kalapot, mert nem boltban, hanem egy vásáron vette, és nem gondolta, hogy tudja pótolni. Szerencsére, talált az interneten egy céget (amire nem is gondolt), amelyik pont azt a kalapot forgalmazta...

Zárásként szintén egy vicces történet: vonaton ülve egy ismeretlen számról kersték. Gondolta, hogy a kolléganője, ezért felhívta őt. A férje vette fel, aki mondta, hogy a feleségének új száma van, próbálja meg azon elérni. Gicának semmi más nem volt a keze ügyében: szemceruzával egy könyvtári könyv borítójára írta a kolléganő számát. Felhívta, megbeszélték, hogy nem ő kereste. Pár perccel később, szintén ismeretlen számról hívják, hogy a nyugdíjjal kapcsolatban lenne pár ötletük. Gica rövidre zárja a beszélgetést, mert rengeteg ideje van a nyugdíjig... De ha véletlenül, egy könyvtári könyvben találsz egy telefonszámot, légy szíves, halkan nevess...