Gica, a szeleburdi vízipaci

Gica elég szeleburdi. Általában mindig keres valamit, mert maga elől is eldugja. Amikor egyetemista volt, a szobatársától, szeleburdi kisasszony, „kétl ábon járó esztelenség” és hasonló neveket kapott. Sőt, a rendetlenség mértékegységét is róla szerette volna elnevezni.

Később sem változott meg jelentősen, bár a munkája nagyfokú precizitást igényel, sőt, a hobbijai is. Azért a magánéletében nem kell félteni, elég sok humoros és fejtörésre okot adó pillanatot okoz neki ez a tulajdonsága. Egyszer ment Szolnokról Dorogra, magyarul a lakóhelyétől a munkahelyére. Nem beszélték meg, de találkozott a vonaton a barátnőjével. Annyira belejöttek a beszélgetésbe, hogy a barátnőjének a lánya figyelmeztette őket, hogy le kéne szállni. Ez a művelet elég vicces volt, mert Gica, -szokása szerint- millió batyuval kelt útra. Meg is jegyeztük, hogy egyedül a gyereknek van esze közöttünk. Igaz, ő sem gyerek már...

                Volt egyszer, hogy szakszervezeti képzzésre indult, egyenesen a munkahelyéről, két csomaggal... Na igen, megint a batyuk... Ott is felejtette az egyiket a buszon... Hiába telefonált az ügyfélszolgálatnak, természetesen nem tudtak semmit, hisz a busz még úton volt, nem tehetett senki bejelentést a talált táskáról. Gica felszállt a következő buszra, elment a végállomásig, cca. 40 perc, majd a forgalmi irodán érdeklődött és hálálkodott... Mert a csomag hiánytalanul a benne levő, elég nagy értékű cipővel meglett... És némi késéssel, Gica odaért a konferenciára. Sajnos, az esernyőjével nem volt ilyen szerencsés, mert hiába ment vissza a vasútállomásra, annak hűlt helye volt. Azt sajnálta nagyon, hogy az eset főszereplőjét, a baglyos esernyőt, nem ajándékozta oda a barátnőjének. Ugyanis annyira tetszett neki, hogy mindig vinni szerette volna. Sebaj, kapott egy új esernyőt, szépet, baglyosat...

Sajnos a kalapjával sem volt szerencsés. Mert épp kedvenc városába, Dorogra tartva, felejtette  a vonaton. Nem, nem ivott előtte sok Unicum-ot, rose bort is csak kétszer két decit...Azért sajnálta a kalapot, mert nem boltban, hanem egy vásáron vette, és nem gondolta, hogy tudja pótolni. Szerencsére, talált az interneten egy céget (amire nem is gondolt), amelyik pont azt a kalapot forgalmazta...

Zárásként szintén egy vicces történet: vonaton ülve egy ismeretlen számról kersték. Gondolta, hogy a kolléganője, ezért felhívta őt. A férje vette fel, aki mondta, hogy a feleségének új száma van, próbálja meg azon elérni. Gicának semmi más nem volt a keze ügyében: szemceruzával egy könyvtári könyv borítójára írta a kolléganő számát. Felhívta, megbeszélték, hogy nem ő kereste. Pár perccel később, szintén ismeretlen számról hívják, hogy a nyugdíjjal kapcsolatban lenne pár ötletük. Gica rövidre zárja a beszélgetést, mert rengeteg ideje van a nyugdíjig... De ha véletlenül, egy könyvtári könyvben találsz egy telefonszámot, légy szíves, halkan nevess...

Utazás földön, vízen

                Egy szokásos, hétvégi hazautazásként indult. Biztos mással is előfordult, hogy pont akkor, pont úgy keresik telefonon, amikor a legkevésbé alkalmas. Velem is ez történt. Valaki hívott egy titkos/tiltott/ismeretlen-mindenki nevezze, ahogy akarja-számról. Lényeg az, hogy nem tudtam visszahívni. Mivel az akkori-több műszakban dolgozó –kolléganőim szoktak ilyen számról felhívni, gondoltam, hogy a mobilján visszahívom. Meg is tettem, csak éppen a férje vette fel a telefont, ugyanis időközben számot és készüléket és még nem tudom, mit cseréltek. Lényeg, hogy amikor bemutatkoztam és elmeséltem, mit szeretnék (leginkább a Jolika számát), ez a kérés a Jolika férjének igen nagy bonyodalmat okozott, ugyanis az a szám egy másik telefonban volt. Nem baj, megoldottuk. Illetve… Pont akkor, pont úgy, pont abban a helyzetben nem volt a kezem ügyében papír és írószer, így egy könyvtári könyv belső oldalára írtam a telefonszámot, szemceruzával. Rövid idő múlva kiderült, hogy nem Jolika keresett, hanem egy üzletkötő hölgy szeretett volna a számomra a nyugdíjjal kapcsolatos visszautasíthatatlan ajánlatot tenni. Hétfőn azért mondtam a Jolikának, hogy adja át üdvözletemet a férjének, és annyi mobiltelefont tartson magánál, amennyit át tud látni.

                Kaptam egy lehetőséget, hogy egy konferencián vegyek részt Dániában. Örültem neki, mivel soha nem jártam még Dániában és igen ritkán jutok el konferenciára. Bár a téma a gyereknevelés, illetve a család összeegyeztetése volta karrierrel, de nem bántam, végül is tanulni mindig lehet, ha mást nem, akkor gyakorlom az angolt. Már az utazás is érdekesen alakult, ugyanis senki nem tudta megmondani, hogyan jutunk el a repülőtérről a konferencia helyszínére. (És ez még csak a kezdet! ). Véletlen vagy szerencse (egyikben sem hiszek), de a velem utazó lány kolléganőjének a fia pont Dániában él és pont akkor ráért. Sikerült vele egyeztetni, hogy várni fog minket és útbaigazít, e felől legalább már nem aggódtunk. Meglepetések azért még értek: a repülőtéren kiderült, hogy a csomagjaink feladását saját költségből kell megoldanunk. Ugyanis a számukra vásárolt repülőjegy a csomag feladását nem tartalmazta. Kidühöngtük magunkat, felszálltunk, megérkeztünk, összetalálkoztunk alkalmi kísérőnkkel, metróztunk, gyalogoltunk. A második (illetve sokadik) meglepetés akkor ért, amikor a szállodába értünk. Kiderült, hogy elfelejtettek minket regisztrálni. Újabb telefonálás, dühöngés…Ez is megoldódott. A konferencia rendben lezajlott, legalábbis a számunkra. Ugyanis az amúgy is szűk három napos rendezvény a számunkra még rövidebbre lett szabva, mert az utolsó nap olyan korán indult a repülőnk, hogy még a reggelit sem várhattuk meg. Túléltük. A repülőtéren ittunk egy rémesen borzasztó kávét, én a repülőn elfogyasztottam életem eddig legdrágább reggeliét (Egy presszókávéért és egy szendvicsért fizettem több, mint háromezer forintot). Sikeresen megérkeztünk, elköszöntünk egymástól, ment mindenki a maga útjára. Halmozva az élvezeteket, még aznap a festés mellé melírcsíkokat is tetettem a hajamba.

                Kérlek benneteket, hogy ha a dorogi könyvtárból kölcsönzött könyvben egy szemceruzával írt telefonszámot találtok, ne a képzelet szüleményének tulajdonítsátok.