Tündérriporter

A tündérek között túl emberi, az emberek között túl tündér- szerű volt. Egy kicsit fura volt a járása, talán ebből rájöhettél, hogy nem szokványos teremtményről van szó. Az erdei újság újabb számán dolgoztak. A kis tündérnek az volt a feladata, hogy készítsen riportokat azokkal, akik komoly részt vállalnak az erdő életében. Sort kellett kerítenie az Építőre, a Tanítóra és s Szervezőre. Ez elég nagy munka, mert mostanában az erdő egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Építkezés, szerveznivaló, tennivaló, sok- sok munka, feladat, mindenki rohant, soha meg sem állt. Az erdőlakók kíváncsiak voltak a dolgok alakulására, ezért is vették és olvasták az erdő újságját, hogy minél naprakészebbek legyenek az építkezések, tervezések felújítások tekintetében. 

A kis tündér a maga jóindulatú, de csibész módján, egy kicsit újszerűen értelmezte az interjúkészítés feladatát. Amikor az Építővel beszélt, precízen kitért a pályázati pénzekkel való elszámolásra, a tenderek kiírására, de arra is, hogy az Építő mindebbe már belefáradt. Úgy érzi, magára hagyták a sok feladattal. Nehéz egyszerre a napi ügyeket kézbentartani, ügyelni a szigorú számadásra és megszervezni, hogy, ha a következő munkafolyamatra sor kerül, a szakemberek készen álljanak. Épül ugyan az új közösségi ház, de közben az Építő állandó félelmben él, hogy meddig bírja idegekkel.

A Tanító nagyon lelkes, nagyon szereti a gyerekeket, de állandó kétségei vannak, hogy lesz- e igazán sikere a munkájának. Nem kiszolgálni szeretne, az éppen aktuális divathullámnak megfelelni, szeretné felkelteni az igényüket, a figyelmüket a gyerekeknek arra, hogy mi a valódi érték. Igyekszik erős maradni, hogy a vívódásából lehetőleg semmit ne vegyenek észre. Lelkesen, türelmesen végzi a munkáját. 

A Szervező is lelkes, energikus, de kétségei vannak, hogy mindaz, amit elkezdett, meddig győzi pénzzel- erővel. Örül, hogy nagy az érdeklődés a rendezvények iránt, és nem szeretne senkit elijeszteni, de szükség lenne mindenkitől, hogy nagyobb részt vállaljanak. Csak egy kicsivel...

Megjelent az újság, pillanatok alatt elkapkodták. És láss csodát, mintha a kis tündér varázs- szàrnycsapásai miatt, de szinte rá sem lehetett ismerni az erdőre. Az Építő kapott segítséget, az erdőlakók csapatokba szerveződve megoldották az építőanyagok szállítását, az elpakolást. A Szülők is rájöttek, hogy hiába a Tanító lelkesedése, ha a gyerekek nem kapják meg a bátorítást otthonról. A Szervező is hálás, mert nem csak a közösségi ház takarításában kapott segítséget, hanem gyűjtést szerveztek, a bevétellel a következő rendezvény költségeit támogatják. 

A tündérriporter tevékenységének köszönhetően mindenki jól járt. A Felelősök elmodhatták, ami a szívüket nyomja, így az erdőlakók megláthatták a munkáik árnyoldalát is. Az erdőlakók ezáltal még inkább magukénak érzik mindazt, amit ezentúl együtt építhetnek tovább.

El nem hervadó koszorú

Véget ért az Olimpia. Hálás téma volt. Hasonlóan az időjáráshoz, az iskolakezdéshez és a menekültkérdéshez, nagyon jól lehet róla beszélgetni úgy, hogy tulajdonképpen nem mondunk semmit. Szakmailag is sokan elemezték, mondtak jót és rosszat, áradoztak, átkozódtak. Úgy érzem, most, hogy a roham lecsengett, megosztom én is a gondolataimat.

Ha régóta, több évtizede ismersz, lehet, hogy úgy gondolod, hogy meghibbantam, sőt, orvosért rohannál. Ugyanis jópár éve már nem hoz lázba az Olimpia. Ne értsd félre, ugyanolyan nagy szurkoló vagyok. Lázba hoz bármi, ahol magyarok szerepelnek. Követem a sporteseményeket... De valahogy ez már más. Úgy érzem, ez már egyre inkább nem a sportról szól. Itt már doppingszer-gyártók, sportszer-fejlesztők és sportdiplomaták versenyeznek egymással. Mindent átszőtt a korrupció. Rég nem a nemzeti összetartozásról szól, itt már profi sportolók küzdenek, nemes, de egyre inkább nemtelen eszközökkel, akiknek ez a megélhetésük, ez a bevételi forrásuk. Majdnem minden kiválasztás igazságtalan. Belegondolni is félelmetes, hogy egy gyerek miken megy keresztül, amíg eljut addig, hogy eljuthat egy világversenyre. Itt már messze nem az egészségről van szó, hanem sok fiatalról, akiknek elveszik a fiatalságát, akiknek a sporton kívül nincs semmi élete. Itt nincs barátság, csak eredmények vannak, hajcsárnak beillő edzők, a teljesítőképességük végső határáig agyonhajszolt gyerekek, akik igen hamar a barátság helyett az egymással való versengést tanulják meg. Hozzátéve, hogy mindez milyen sok áldozatot kíván a szülőktől.

Sajnos, sok sportolónak semmit sem jelent a címeres mez. Akinek jelent valamit, azok mi vagyunk. akik büszkék vagyunk a magyarságunkra. akik könnyes szemmel, legszívesebben a rádió előtt is felállva hallgatjuk a himnuszt. Akik büszkék vagyunk a magyarságunkra. számunkra a nemzeti ünnep nem csak azt jelenti, hogy akkor nem kell dolgozni menni. Számunkra fontosak a nemzeti értékek, a népművészet, a népzene, népdal, közös anyanyelvünk. Büszkék vagyunk tudósainkra. Hálás vagyok, hogy pont magyarul, pont nekünk írtak a költőink, gondolataik találkoztak a mi gondolatainkkal, szívdobbanásuk a mi szívünk dobbanásával, több évtized múltán is. Hálás vagyok a színészóriásokért, akik tolmácsolásában mindez átélhetőbbé vált.

Ne érts félre, nagyon fontosnak tartom a testmozgást. De ugyanúgy, mint az összes többi tevékenységet, amikor nap, mint nap feszegethetjük a korlátainkat, új és új célokat tűzhetünk ki magunk elé. Amikor fejlődhetünk, erősebbek, hajlékonyabbak, teherbíróbbak, ellenállóbbak leszünk. Amikor egy kicsit távolabb kerülnek a mindennapi gondok, problémák. Amikor rájövünk, hogy eredmény, siker csak áldozathozatal útján lehetséges. Talán mosolyogsz rajra, de, ha az iskolai testnevelésórákból indulunk ki, az arra lett volna jó, hogy örökre megutáltatják velem a testmozgást. ugyanez a helyzet az iskolai rajzórákkal és a kézművességgel is, de ez kicsit más téma. ó dolog sportolni. Feltölt, átmozgat, erőt ad. Mindez persze jól jön a mindennapokban is. Amikor sorbanállni, cipekedni, busz után futni kell. Talán akkor jobban leszek magammal is. Persze, Felülről kapott segítséggel. És akkor a mindennapok hőseivé válhatunk. Valós célokért küzdve, sokunk által elérhető eszközökkel. Elfogadva a kudarcot, azt is, ha most nem megy, nem sikerült. Lehet, hogy holnap fog. Megtanuljuk értékelni az eredményeken kívül az odavezető utat is. Amit talán senki nem lát, senki nem becsül, csak mi. Meglátjuk a munkát, az erőfeszítést a másik ember életében, és akkor nem ellenfelekként, hanem egymást kiegészítve, barátokként tekintünk egymásra.