Örökzöld szingli téma-avagy mitől kapsz agyvérzést

Őszintén szólva, okádok attól a szótól, hogy szingli. A köré épült kultusztól nemkülönben. Bár már a téma számomra nem aktuális, vannak közeli élményeim. Mi a fasztól képzeli bárki is, hogy tudja, hogy én mit gondolok, mit érzek, miért sírom vörösre a szemeim (és fájósra az állandóan begyulladt arcüregem…) vagy mitől röhögöm magam halálra a földön fetrengve? Csak azért, mert nincs az ujjamon aranykarika, nem végződik a nevem –né-vel és a face- a családi állapotom: egyedülálló, még nem tudsz rólam semmit sem. Van néhány eset, ami különösen is felbaszta az agyam. Nem csak azért, mert úgynevezett keresztény közösségben történtek, ahol az ember elvár némi empátiát, hanem azért is, mert nem kellene elfelejteni gondolkodni.

1.       eset: egész hétvégén tartó rendezvény zajlik. Szombati nap, délelőtti programnak vége, délutáni még nem kezdődött el. Ésszerű egy ebéd beiktatása, méghozzá otthon. Igaz, hogy az illető leányzó nem lakik túl közel, de talán az ebédszünetbe belefér egy hazaút-ebéd-visszaút expedíció. Természetesen, a leányzó nem rendelkezik autóval,  (rajta kívül szinte mindenki). Természetesen, repülni nem tud, azon kívül ebéd közben váltott pár szót a kedves édesanyjával (aki nem mellesleg, az ebéd megalkotója), és a délutáni előadásról elkésett. Nagy bölcsen két, autóval rendelkező hölgyemény ezt szóvá is tette, büszkén, hogy „Kicikiztük 5 perc késés miatt az Á-t.” Á. gondolta magában, hogy basszátok meg, ennél nagyobb örömötök soha ne legyen.

2.       eset: Huszonéves leányzó szintén… Megbeszélte egy (értitek, egyetlenegy! ), emberrel, hogy az adott rendezvény után hazaviszi. Egy kicsit várni kell a megmentőre, -persze, történetünk hősét olyan fából faragták, hogy, ha beledöglik, akkor sem vár segítséget. pláne nem kér és nem könyörög. Igaz, várni kell az illetőre, aki éppen valakivel beszélget. Erre nagylelkűen egy másik illető odaveti, hogy „ Várjál, hadd beszélgessenek, te úgyis ráérsz!”. Igen.. Honnan a faszból tudod, hogy én mikor, hova és miért érek rá? Tudod, te hogy nekem milyen az időbeosztásom? hogy egyedül kell azt elvégeznem, amit máshol legalább hárman csinálnak? Nem is ismersz és nem is akarsz megismerni? Mindegy, gondoltam, menj oda, ahonnan kijöttél, és adjál tanácsokat annak, akinek szoktál.

3.       Szintén huszonéves lány, szintén autóval közlekedés a téma…Huszonéves lány annak rendje és módja szerint elkéredzkedik a munkahelyéről, utazik 150 km-t… Vége az action-nak, hazamennek a legények és leányok… Este 8 óra magasságában zajlik az esemény. autóval rendelkező egyén, aki nem mellesleg a pszichológiai tudományok doktora.. (ismeritek, aki tudj, csinálja, aki nem tudja, az tanítja…) Na mindegy is, az illető megkérdezi a huszonéves lány lakása előtt pár száz méterrel, hogy mennyire nehéz a bőröndje? egy udvarias lány erre mit tud felelni? Hogy bazdmeg, ha miattad átszerveztem a napom, talán, az a minimum, hogy hazaviszel, na mind1, belém ennél több büszkeség szorult… É ilyesmit szerintem civilzált emberek között nem kell kérni, hanem, önként felajánlom, ha látom, hogy a másiknak szüksége van rá…

Összegzésként: látjátok, hogy az emberek ilyenek is, meg olyanok is… de nem baj… én inkább sajnálom őket, hogy abban lelik örömüket, hogy olyan embereket bántanak meg, aki nem tudja magát megvédeni, és akiket senki nem véd meg. Nem baj, tudjátok mit? Ha nem lesz autó, elmegyek én gyalog is, ha nem lesz társam, elmegyek én egyedül is. És igenis, menjetek a picsába, nektek a hapsi és a gyerekek az élet értelme. A körül forog minden gondolatotok… De rá fogtok fázni, mert meglátjátok, vagy így vagy úgy, de boldog leszek én is!

Hu-Morzsák, avagy veled is megtörtén(he)t

                Nemrég kaptam egy tanácsot, hogy írjak humoros történeteket. Aki ismer, tudja, hogy ez számomra nem nehéz. Bár eddig olyan történeteket írtam, amelyek a nehézségekről, illetve azok megoldásáról szólnak,de be kell látnom, hogy számunkra, nehéz sorsúak számára az egetlen fegyver a humor. Akkor is nevetük, ha sírni lenn kedvünk, kis dolgoknak is kell tudni örülni. Még számtalan dolgot tudnék felsorolni, amikor a segítségünkre lehet, ha tudunk nevetni, főleg magunkon. A következő történeteim árnyalják a rólam alkotott képet, vagy legalábbis új oldalamról ismerhettek meg.

                Bevezetésként: elég gyakran van hányingerem. Főleg nyáron. Nincs különösebb szervi oka, csak rosszul bírom a meleget. Ha valamitől undorodom, vagy elegem van, azt szoktam mondani (persze, nem mindig, csak ha a helyzet megengedi), hogy én ettől hányok.

1.       Alkohollal

Első munkahelyemen történt, hogy az egyik cég, amelyiknek a profilja némileg hasonlított a mienkhez, meghívott minket a saját ifjúsági klubjukba. Nagyon örültem neki, mert nálunk nem nagyon voltak fiatalok, vagy, ha voltak is, nem volt alkalmunk megismerni egymást. Ezért mindannyian örültünk ennek a meghívásnak. Az első alkalom pont egy farsangi buli volt, szaunázással, bográcsolással, fürdéssel, tánccal és még ezer más dologgal, amivel egy magunkfajta fiatal szeret kikapcsolódni. Megbeszéltük, hogy ki mikorra érkezik. én mondtam, hogy odamegyek korán, nem bánom, hogy nem lesznek még ott a kollégák, legfeljebb ismerkedek a többiekkel. A buli kezdetekor minden szépen és jól alakult, amíg fel tudtam mérni, hogy az alkoholnál mennyire vagyok erősebb. Egyrészt, nem is nagyon szoktam inni, másrész mindenféle házi készítésű italokat hoztak a résztvevők, - amit természetesen meg kellett kóstoljak. Történt, ami történt, a sok beszélgetés, ismerkedés, jó hangulat során megfeledkeztem arról, hogy tisztelni kellene az alkoholt, mert ő az erősebb. Éjféltájban a gyomrom tartalma a számon át távozott. Szerencsére a többiek kellő empátiával és segítőkészséggel viszonyultak hozzám (még fekhelyet is kerestek). Szerencsére minden gond nélkül hazaértem, kialudtam magam, és a másnapi tánciskolát sem hagytam ki. Hétfőn persze téma volt a számomra szerencsétlenül alakult buli. Amikor szóba került, hogy voltam ismerkedni, a kolléganőm hozzátette, hogy igen, a nejlonzacskóval…

2.       Alkohol nélkül

Életem legszebbéveit Dorogon töltöttem. Megismerkedtem az egyik kolléganővel ,akivel azóta is, kb. egy évtizede barátnők vagyunk, és rákaptam a mozizásra. Részben azért, mert Esztergomban jó filmeket adtak jó áron, másrészt erre volt lehetőségünk. Egy szépséghibája volt a dolognak, hogy három embernél kevesebbnek nem vetítették le a filmet. Mivel biztosra szerettünk menni, vittük a barátnőm lányát, aki a jelen esemény megtörténtekor bőven 18 év alatti volt. Nem tudom az okát, de valamivel elrontottam a gyomrom. Már délelőtt is szenvedtem, de nem éreztem olyan súlyosnak a helyzetet, hogy lemondjam a mozizást. A filmet, amit megnéztünk, a Szezon címet viselte. Felkeltette az érdeklődésünket a tartalma, hogy egy vidéki kisvárosban játszódik, fiatalok nyári kalandjairól szól, ráadásul számtalan díjat nyert. Számomra akkor vált rizikóssá a helyzet, amikor az esztergomi utcán elhánytam magam. Nem aggódtunk, ha már így alakult, megnéztük a filmet. Természetesen ki voltunk akadva, mert aztontúl, hogy semmiről nem szólt, tele volt trágársággal, vulgaritással. Félreértés ne essék, szerintem van helye az obszcén kifejezéseknek, ha valamit nyomatékosítani akar vagy felhívni rá a figyelmet, de ez ebben a filmben nem így valósult meg. A slusszpoén a pornófilm-forgatás volt. Bajban voltunk, hogy mit csináljunk a barátnőm kislányával, de megúszta maradandó károsodás nélkül. Amikor kijöttünk a moziból, azt mondtam, hogy én az ilyen filmektől hányok. És íme… Ráadásul, kaptunk a helyi szórakozóhelyekről is egy árnyalatnyi képet, ugyanis az autóbusz állomás felé tartó úton egy műintézményből egy enyhén kapatos fiatalember a filmben látott stílusbak kiabált utánunk. Épségben hazaérünk, kibírtam az autóbusz utat… Másnap, amikor a barátnőmmel terveztük a következő mozizást, azért mondta, hogy olvassam el a tartalmát, mielőtt megnézzük, nehogy megint hányjak.