Bevallom, nem tetszik, hogy már szeptember végén megjelennek a boltokban a csokimikulások, az üzleteket színes, csillogó gömbökkel díszítik fel és elindul a kinek-mit-vegyünk hadművelet. Azon túl, hogy ez a fogyasztói társadalom része és el kell fogadni, számunkra, keresztények számára is lehet fontos üzenete. Úgy érzem, sokszor siettetjük a dolgokat. Gyülekezetben is megtapasztalta, hogy ahelyett, hogy minden gyereknek megadnánk, hogy élje azt az életet, ami az életkorának megfelel, a gyerekeket felhúzzuk serdülőnek, a serdülőket ifinek, az ifiket felnőttnek, és közben milyen büszkék és boldogok vagyunk, hogy hozzánk milyen érett és komoly fiatalok járnak. Pedig csak arról van szó, hogy mi akarjuk az időt siettetni. Legalább az Adventet meg kellene várni a készülődéssel.
Aztán az is kérdéses, hogyan fogjuk fel ezt a készülődést. Becsapjuk egymást és magunkat, mikor azt hangoztatjuk, hogy a szeretet a lényeg, de a következő mondatban már arról beszélünk, hogy kinek mit vettünk. Belenyugszunk? Beletörődünk? Bosszankodunk? Idén valahogy belém villant egy gondolat. A készülődés áldássá válhat. Ahogy a végzős középiskolások készülnek etekig-hónapokig a szalagavatójukra, ahogy sokszor mi is készülünk egy rokonunk vagy jó ismerősünk nevezetes, kerek születésnapjára, úgy készületünk most is így készülhetünk egyházunk, hitünk egyik legfontosabb ünnepére. Fontosak lehetnek az ajándékok. Szeretetünket fejezhetjük ki vele. Akármelyik hétköznap nem adunk egymásnak ajándékot. Rendszerint kivárunk egy alkalmat. De bármilyen hétköznap ünneppé válhat, ha ajándékot kapunk.
Az ünnep méltó megéléséhez idő kell. Idő kell a bevásárláshoz, a takarításhoz, a menü elkészítéséhez, a lakás dekorálásához. Ugyanúgy idő kell ahhoz is, hogy átgondoljuk, hogyan vezetett minket Isten gyerekkorunk óta mostanáig. Vagy hogyan formált, alakított azóta, hogy megismertük, szívünkbe fogadtuk, döntöttünk mellette. Ha csak az elmúlt egy évet nézzük, mi az, amit megköszönhetünk neki, mi az, amiért hálásak lehetünk. Vagy mi az, ami fájdalommal tölt el, amit nem értünk, aminek a titkát még ő őrzi.
Számomra idén az ünnep üzenete a remény. Akármennyi fájdalmas emlékem is kötődik a karácsonyhoz, Isten képes a sebeket begyógyítani. Kedves testvérem, ezt üzeni a számodra is. Ő látja a könnyeket, látja a fájdalmat, a magányodat. De pont azért jött el, hogy megvigasztaljon, hogy magához öleljen. Hogy Vele többet ne legyen magányos a karácsonyo
