Igen,
most, hogy már külön facebook-oldalt is létrehoztam a portékáimnak, nem is
tudnám titkolni. Ez az, amin töröm a fejem, már hónapok óta. Rengeteg kétség
van még bennem, de a lendület, a lelkesedés még nagyobb. Igen, nem titkolt
célom ezzel az, hogy pénzt keressek. Mert
ugyan ki az, aki nem szeretne azzal pénzt keresni, amit szeret is? De bennem
sokkal több van annál, mint, hogy csupán egy bevételi forrásként tekintsek a
kézművességre. Sőt, idegenkedek is egy kicsit tőle. Az az egy dolog ad erőt
(most még), hogy én is fizetek több szolgáltatásért, fizetek kézműves
termékekért is. Mégpedig azért, mert számomra fontosak. Fontos az alkotó vagy
az a személy, aki a szolgáltatást nyújtja. Igen, nagyon sok dolog lehet
értékes, ami nem kézzelfogható. Áldoz rám az idejéből, rám figyel, segít...
Szeretnék
adni. Szeretném azt továbbadni, amit én is megtapasztaltam a kézműveskedés
során, mert ez több, mint tevékenység. Benne van a szívem, a lelkem, a
gondolataim. Szeretném elmondani, hogy ez egyfajta terápia, gyógyszer volt
számomra. Minden alkotó tevékenység nem csak egy tárgyról vagy bármiféle
végeredményről szól. Az szól egy egész folyamatról, a tervezgetésről, egyátalán
arról, hogy van valamim, amit szeretnék megmutatni. Ha úgy tetszik, megvan a
saját üzenetem. Szerintem az élet nem csupán arról szól, hogy két évszám között
egy kötőjel, és nem is arról, hogy felkelek, dolgozom, lefekszem, és persze
közben annyi pénzt keresek, hogy ne legyenek komoly anyagi gondjaim. Az élethez
hozzátartoznak az élmények, a rácsodálkozás valami szépre. Kell, hogy megálljunk.
Vagy legalább lassítsuk a lépteinket, bármennyire azt diktálná az eszünk, hogy
siessünk. Kell, hogy ne racionálisan döntsünk. Hogy valamire az legyen a
válasz, hogy azért, mert szép, mert jó, mert tetszik. Kell, hogy beszéljünk
egymással, közben hassunk a másikra, miközben a másik is hat ránk. Kell, hogy
elcsodálkozzunk, hogy meghatódjunk. Hogy együtt nevessünk. Szeretném
megmutatni, hogy az élet szép. Nem attól, hogy egymondatos mantrákat
ismételgetünk, nem is attól, hogy elhatározzuk, hogy mától pozitív
gondolkodásúak leszünk. Hanem attól, hogy vállaljuk magunkat, az életünket úgy,
ahogy van. Szeretném megmutatni, hogy a nehézség nem biztos, hogy végállomás,
és a boldogság nem azt jelenti, hogy mindenem megvan, hanem azt, hogy boldog
vagyok annak ellenre. Hogy szeretnék színt vinni a világba. Nem az én uam az
egyedüli megoldás, de egy út lehet ahhoz, hogy megtaláltam a boldogságot.
Igen,
ez kockázattal jár. Mert mi lesz, ha senki nem lesz rám kíváncsi? Mi lesz, ha nem
kell, amit adnék? Hát, szerintem semmi. Csak annyi, hogy azzal a tudattal fogom
álomra hajtani a fejem, hogy legalább megpróbáltam. És álmodok tovább, mert az
álmomat soha nem adom fel.
