Várakozva

Tudod, nem csodálom, hogy nem tudsz a Pünkösddel mit kezdeni. Először is, emlékszem, gyerekkoromban még munkaszüneti ünnep sem volt. Nem kapcsolódik hozzá annyi hagyomány és szokás, mint a többi egyházi ünnephez. Nem is igazán lehet “lefordítani” az üzenetét. A néprajz ugyan őriz pünkösdi hagyományokat, de azok jórészt kivesztek, ami természetes is, mivel az egész életmód- életstílus átalakult az elmúlt pàr évtizedben. Elég nehéz “lefordítani” az üzenetét, pláne, mikor magam sem tudom magamnak értelmesen megfogalmazni. Próbálkozhatok azzal, hogy az Egyház születésnapja. Tudod, elég furcsa és különös lehetett Jézus első tanítványainak szembesülni azzal, hogy, akiben eddig hittek, akitől várták a szabadítást, szó szerinti ès átvitt értelemben, màr nincs sehol. Nem tudják megkérdezni, nem tudnak rá számítani, nem fogja megvédeni őket. Magukra maradtak, maguknak kell folytatni, amit együtt elkezdtek. Nehezített körülmèny, hogy nekik nem csak abból állt a hit, mint nekünk, hogy jàrtak templomba és közösségbe, hanem szó szerint üldöztèk őket. Mondhatnám, hogy az életükkel játszottak, de nem játék volt... Talán egy- két kivétellel mártírhalált haltak. De itt most nem az a lényeg, hanem, hogy vezető nélkül maradtak egy ellenséges környezetben. És itt a lényeg, hogy Jézus azr mondta, hogy nem úgy megyek el, hogy itt hagylak benneteket, mint sz@rt a lapáton... Itt hagyok nektek valakit, aki kipótolja a hiányosságaitokat, aki segítségetekre lesz, aki segít válaszolni és eszetekbe juttat mindent, amire szükségetek van. Aki nem hagyja, hogy szétszéledjetek és hiába valóvá váljon mindaz, amit eddig felépítettetek. Aki mellettetek marad, hogy tudjatok egyedül is boldogulni. Valahogy erről szól... Hogy nem vagyunk egyedül...

Pünkösdre várva

Szeretjük a titkokat? A meglepetéseket? A váratlan helyzetek titkos erőtartalékokat mozgósítanak bennünk vagy bénítanak? Ha valamit nem tudunk, nem értünk, akkor belenyugszunk vagy addig ügyeskedünk, amíg rá nem jövünk a megoldásra?

Szeretek a dolgoknak utánanézni, utánajárni, de minél inkább rendelkezem információkkal, ismeretekkel, annál inkább érzem, hogy valójában a legszerteágazóbb műveltség is csekélynek bizonyul egy- egy élethelyzetben, ami derült égből villámcsapásként üt az életembe. Sokszor úgy érzem, szeretnénk megmagyarázni a dolgokat, de ennek nem sok értelme van, ha a megoldásra szeretnénk rájönni. Például, ha orvoshoz megyünk, nem az a lényeg, hogy mi az oka a betegségünknek, hanem, hogy minél hamarabb megtaláljuk rá a leghatékonyabb gyógymódot. Ha elromlik a tévénk, akkor sem azt vizslatjuk, hogy mi okozta a bajt, hanem szerelőt hívunk, aki beszerzi és beszereli az elromlott alkatrészt. 

Sokszor vagyunk úgy, hogy nehezen fogadjuk el a “nem tudom” választ, főleg, komoly tekintéllyel bíró emberektől. Sokszor az is megnyugtat, ha az illető mond valamit (sokszor azért, hogy mondjon valamit), mindegy, hogy mit, csak azt be, hogy “nem tudom”. 

Amióta Istennel járok, kicsit több, mint két évtizede, rengeteg ilyen “nem tudom” keresztezte az utamat. Nem tudom, és nem is akarom megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, mert ezzel pont a varázst törném meg. Csak azt tudom mondani, hogy a Szentlélek munkája. Nem tudom, de Ő tudja.

Hálás vagyok

Pár hónapja csatlakoztam egy Facebook- csoporthoz, ahol- ugyan egyelőre virtuális- ismerősökkel osztjuk meg életünk azon pillanatait, amiért hálásak vagyunk. Ebben az évben egy könyv is megjelenik, amiben a mi hála- morzsáink is benne lesznek. Tényleg hálás vagyok. Bàr különös dolog ez a hála. Vettem már részt olyan programban- nem is csináltam végig- ahol az volt a feladat, hogy minden nap írjak 5 dolgot, amiért hálás vagyok. Ez tőlem idegen, egyrészt azért, mert a hálaadás nem arról szól, hogy addig fel nem állok, amíg össze nem szedem a feladatra valót. Másrészt, lehet olyan napom, amiben nincs hálát adni való. Nem szabad erőltetni. Felmerül az is bennem- a sablon válaszokon túl- hogy mi az, ami az őszinte öröm kifejezése és mi számít dicsekvésnek. A másik ember hálája engem is hálaadasra indít, de nem jó, ha elkezdünk egymásra licitálni. Külön öröm a számomra, másokat hallgatva, én is mennyi dologért lehetek hálás, amit sokszor észre sem veszek. Talán az is lehet ennek a csoportnak a gyümölcse, hogy egész életre szóló programmá válhat az apró csodák felfedezése. Hálas vagyok, hogy különös érzékenységgel áldott meg a Teremtő. Tudok megállni, elhallgatni, meghallani, megérezni, rárezonálni. Mindeközben felfedezni, hogy összeér az Ég a Földdel. Akkor is, ha egy kolléga hétköznapi kedvességéről van szó vagy egy időben érkező vonatról vagy egy szép tavaszi napról. Ajándékká válhatnak, ha egymással megoszthatjuk.