Pünkösdre várva

Szeretjük a titkokat? A meglepetéseket? A váratlan helyzetek titkos erőtartalékokat mozgósítanak bennünk vagy bénítanak? Ha valamit nem tudunk, nem értünk, akkor belenyugszunk vagy addig ügyeskedünk, amíg rá nem jövünk a megoldásra?

Szeretek a dolgoknak utánanézni, utánajárni, de minél inkább rendelkezem információkkal, ismeretekkel, annál inkább érzem, hogy valójában a legszerteágazóbb műveltség is csekélynek bizonyul egy- egy élethelyzetben, ami derült égből villámcsapásként üt az életembe. Sokszor úgy érzem, szeretnénk megmagyarázni a dolgokat, de ennek nem sok értelme van, ha a megoldásra szeretnénk rájönni. Például, ha orvoshoz megyünk, nem az a lényeg, hogy mi az oka a betegségünknek, hanem, hogy minél hamarabb megtaláljuk rá a leghatékonyabb gyógymódot. Ha elromlik a tévénk, akkor sem azt vizslatjuk, hogy mi okozta a bajt, hanem szerelőt hívunk, aki beszerzi és beszereli az elromlott alkatrészt. 

Sokszor vagyunk úgy, hogy nehezen fogadjuk el a “nem tudom” választ, főleg, komoly tekintéllyel bíró emberektől. Sokszor az is megnyugtat, ha az illető mond valamit (sokszor azért, hogy mondjon valamit), mindegy, hogy mit, csak azt be, hogy “nem tudom”. 

Amióta Istennel járok, kicsit több, mint két évtizede, rengeteg ilyen “nem tudom” keresztezte az utamat. Nem tudom, és nem is akarom megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, mert ezzel pont a varázst törném meg. Csak azt tudom mondani, hogy a Szentlélek munkája. Nem tudom, de Ő tudja.