2018. november 27., kedd

Üzenet

Bevallom, nem tetszik, hogy már szeptember végén megjelennek a boltokban a csokimikulások, az üzleteket színes, csillogó gömbökkel díszítik fel és elindul a kinek-mit-vegyünk hadművelet. Azon túl, hogy ez a fogyasztói társadalom része és el kell fogadni, számunkra, keresztények számára is lehet fontos üzenete. Úgy érzem, sokszor siettetjük a dolgokat. Gyülekezetben is megtapasztalta, hogy ahelyett, hogy minden gyereknek megadnánk, hogy élje azt az életet, ami az életkorának megfelel, a gyerekeket felhúzzuk serdülőnek, a serdülőket ifinek, az ifiket felnőttnek, és közben milyen büszkék és boldogok vagyunk, hogy hozzánk milyen érett és komoly fiatalok járnak. Pedig csak arról van szó, hogy mi akarjuk az időt siettetni. Legalább az Adventet meg kellene várni a készülődéssel. 
Aztán az is kérdéses, hogyan fogjuk fel ezt a készülődést. Becsapjuk egymást és magunkat, mikor azt hangoztatjuk, hogy a szeretet a lényeg, de a következő mondatban már arról beszélünk, hogy kinek mit vettünk. Belenyugszunk? Beletörődünk? Bosszankodunk? Idén valahogy belém villant egy gondolat. A készülődés áldássá válhat. Ahogy a végzős középiskolások készülnek etekig-hónapokig a szalagavatójukra, ahogy sokszor mi is készülünk egy rokonunk vagy jó ismerősünk nevezetes, kerek születésnapjára, úgy készületünk most is így készülhetünk egyházunk, hitünk egyik legfontosabb ünnepére. Fontosak lehetnek az ajándékok. Szeretetünket fejezhetjük ki vele. Akármelyik hétköznap nem adunk egymásnak ajándékot. Rendszerint kivárunk egy alkalmat. De bármilyen hétköznap ünneppé válhat, ha ajándékot kapunk. 
Az ünnep méltó megéléséhez idő kell. Idő kell a bevásárláshoz, a takarításhoz, a menü elkészítéséhez, a lakás dekorálásához. Ugyanúgy idő kell ahhoz is, hogy átgondoljuk, hogyan vezetett minket Isten gyerekkorunk óta mostanáig. Vagy hogyan formált, alakított azóta, hogy megismertük, szívünkbe fogadtuk, döntöttünk mellette. Ha csak az elmúlt egy évet nézzük, mi az, amit megköszönhetünk neki, mi az, amiért hálásak lehetünk. Vagy mi az, ami fájdalommal tölt el, amit nem értünk, aminek a titkát még ő őrzi.
Számomra idén az ünnep üzenete a remény. Akármennyi fájdalmas emlékem is kötődik a karácsonyhoz, Isten képes a sebeket begyógyítani. Kedves testvérem, ezt üzeni a számodra is. Ő látja a könnyeket, látja a fájdalmat, a magányodat. De pont azért jött el, hogy megvigasztaljon, hogy magához öleljen. Hogy Vele többet ne legyen magányos a karácsonyo

2018. október 14., vasárnap

Ha megérintem ruhája szegélyét

Pontosan úgy. Századszor, ezredszer. Ébredés, reggeli, tisztálkodás, szép ruha, fésülködés, parfüm. Ajtó bezár, kapu bezár. Egy sarok, még egy sarok, hirdetőtábla elolvasása, másik hirdetőtábla, már csak egy sarok, kapun be, ajtó kinyit, áldásbékesség, sziasztok, ajtó becsuk, terembe belép. Leül, táska letesz, énekeskönyvhöz odatipeg, kegyelemnéktekésbékesség. Gondolatokat rendez. Aztán az igehirdetés mintha időutazássá válna. Mintha megcsendülne a csönd. Találkozom önmagammal, egyetemi közösségeimmel, emlékeimmel. Beszélgetések különfèle közösségből, lelkiségi mozgalomból jött fiatallal. Viták, szakításig menő ellentétek, kinekvanigaza. Rájövök, hogy talán mindenkinek, talán senkinek sem. Mert ez egyátalán nem számít. Ezek a viták, amellett hogy sokakat megbántottak, nem vittel előbbre. A lényeg hiányzott belőle. A szeretet. Ami a lényeg. A szeretet és a kegyelem, és mindezek gyümölcse, a hálaadás. Nem baj, ha nem tudunk mindenre válaszolni. Az csoda, ha megérzünk valamit abból, ami lényeg, ami, örök. Felismerem az ajándékait az életemben. A kézzelfoghatóakat is és az emberileg megfoghatatlanokat is. Amikor tudom, hogy az én erőm kevés. A teherbíró képességem, a türelmem sem akkora, mint gondoltam. Lehetek beteg, fáradt, gyenge. És akkor minden nap ajándék. Vagy nem történik látszólag semmi, csak érzem, hogy eggyel többen vagyunk a szobában. Hogy lassan gyógyul, ami fáj. Hogy ami fáj, ami nehéz, ami a csontomig éget, arra odateszi a kezét. Hogy kapok. Lehulló morzsát az asztalról. Esélyt. Megérinthetem a ruhája szegélyét. Életem végéig az adósa leszek.

2018. július 27., péntek

Párbeszéd

-Ádám, hol vagy?
-Hol lennék? Dolgozom, tudod jól.
-Tudom, persze, hogy tudom. Azt is, hogy milyen sokat vállasz, és a munkádat pontosan és alaposan végzed.
- És azt is...?
- Igen, azt is, hogy mennyit vívódsz az igazságtalanságok miatt.  Tedd- e szóvá vagy maradj inkább csendben. Kockáztasd az állásod vagy saját lelkiismereted szerint legyél inkább megalkuvó.
-Te tényleg mindent tudsz, ezt eddig is sejtettem.
- Ádám, hol vagy?
-Hol lennék? Ha mindent tudsz, akkor tudod, hogy épp nyaralok. Éva ebédet főz, a gyerekek a strandon, én meg egy kicsit ledőltem.
-Igen, tudom, hogy mennyit spóroltatok, hogy összejöjjön a családi nyaralásra való. Sokat tusakodtatok, hogy szükség van- e rá egyátalán. Most is állandóan agyaltok, hogy tudjátok a legolcsóbban megúszni. Elsősorban nem magatok, hanem a gyerekek miatt. Észre ne vegyék rajtatok a feszültséget, élvezzék a kikapcsolódást, és legyen nekik is nyári élményük.
- Igen, még szerencse, hogy nem követelőzőek, akkor nehezebb dolgunk lenne. Így mi is tudjuk élvezni a szabadságot, a vízpartot, a hosszú, nyáresti sétákat.
-Ádám, hol vagy?
- Dugóban araszolok a bevásárlóközpontba. Szokás szerint késésben vagyok.
- Tudom, hogy mindent meg szeretnél oldani, hozni,vinni, megvenni, elmenni, megrendelni. Ezért úgy érzed, rohanás az egész életed. 
-Azt is tudod, hogy...?
-Igen, tudom, hogy a családodért szeretnél mindent megtenni. Szeretnél nekik nyugodt, boldog életet biztosítani. Felelősen gondoskodsz róluk.
- Nagyon igénybevesznek a mindennapok. Tudom, mindenki ezt mondja. Rohanás, kapkodás, hajszoltság... De igazán senki nem mondja, hogy tehetném jobbá, szebbé az életem.
- Ádám, hol vagy?
- Hol vagyok, hol vagyok. Tudod jól. Most végre ott vagyok, ahol Te is vagy. Sokszor elfeledkeztem arról, hogy mindeg velem jöttél. Aztán vagy gyorsítottam vagy lassítottam. De nem néztem körül, hogy még mindig mellettem vagy- e.
-Igen, ott voltam mindig veled.
-Tudom, most már tudom. Ott voltál, csak épp mindig elfelejtettelek megkérdezni, hogy mit tanácsolsz. A legtöbbször úgy éreztem, hogy mindent bírok egyedül. Nem akartam gyengének látszani. Most már tudom, hogy pont akkor vagyok erős, amikor fegyvertelenül, eszköztelenül megállok előtted. 
- Igen, amíg úgy érzed, hogy nincs veszélyben az életed, addig azt gondolod, hogy nincs rám szükséged.
- De Te adtál nekem erőt akkor is, amikor tudomást sem akartam venni rólad. Te akkor is megóvtál, terelgettél, védelmeztél.
- Azt hitted, hogy mennyire szerencsés vagy.
- Most már tudom, hogy ami jól sikerült, az sem a véletlenen múlt, amit elrontottam, az sem biztos, hogy végzetes hiba.
- Sokszor aggódtam érted. Te tudod, hogy ez milyen érzés, mert te is aggódsz a gyerekeidért.
- Köszönöm. Hálás vagyok a találkozásért. Köszönöm, hogy megtaláltál.

2018. június 6., szerda

Tündérriporter

A tündérek között túl emberi, az emberek között túl tündér- szerű volt. Egy kicsit fura volt a járása, talán ebből rájöhettél, hogy nem szokványos teremtményről van szó. Az erdei újság újabb számán dolgoztak. A kis tündérnek az volt a feladata, hogy készítsen riportokat azokkal, akik komoly részt vállalnak az erdő életében. Sort kellett kerítenie az Építőre, a Tanítóra és s Szervezőre. Ez elég nagy munka, mert mostanában az erdő egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Építkezés, szerveznivaló, tennivaló, sok- sok munka, feladat, mindenki rohant, soha meg sem állt. Az erdőlakók kíváncsiak voltak a dolgok alakulására, ezért is vették és olvasták az erdő újságját, hogy minél naprakészebbek legyenek az építkezések, tervezések felújítások tekintetében. 
A kis tündér a maga jóindulatú, de csibész módján, egy kicsit újszerűen értelmezte az interjúkészítés feladatát. Amikor az Építővel beszélt, precízen kitért a pályázati pénzekkel való elszámolásra, a tenderek kiírására, de arra is, hogy az Építő mindebbe már belefáradt. Úgy érzi, magára hagyták a sok feladattal. Nehéz egyszerre a napi ügyeket kézbentartani, ügyelni a szigorú számadásra és megszervezni, hogy, ha a következő munkafolyamatra sor kerül, a szakemberek készen álljanak. Épül ugyan az új közösségi ház, de közben az Építő állandó félelmben él, hogy meddig bírja idegekkel.
A Tanító nagyon lelkes, nagyon szereti a gyerekeket, de állandó kétségei vannak, hogy lesz- e igazán sikere a munkájának. Nem kiszolgálni szeretne, az éppen aktuális divathullámnak megfelelni, szeretné felkelteni az igényüket, a figyelmüket a gyerekeknek arra, hogy mi a valódi érték. Igyekszik erős maradni, hogy a vívódásából lehetőleg semmit ne vegyenek észre. Lelkesen, türelmesen végzi a munkáját. 
A Szervező is lelkes, energikus, de kétségei vannak, hogy mindaz, amit elkezdett, meddig győzi pénzzel- erővel. Örül, hogy nagy az érdeklődés a rendezvények iránt, és nem szeretne senkit elijeszteni, de szükség lenne mindenkitől, hogy nagyobb részt vállaljanak. Csak egy kicsivel...
Megjelent az újság, pillanatok alatt elkapkodták. És láss csodát, mintha a kis tündér varázs- szàrnycsapásai miatt, de szinte rá sem lehetett ismerni az erdőre. Az Építő kapott segítséget, az erdőlakók csapatokba szerveződve megoldották az építőanyagok szállítását, az elpakolást. A Szülők is rájöttek, hogy hiába a Tanító lelkesedése, ha a gyerekek nem kapják meg a bátorítást otthonról. A Szervező is hálás, mert nem csak a közösségi ház takarításában kapott segítséget, hanem gyűjtést szerveztek, a bevétellel a következő rendezvény költségeit támogatják. 
A tündérriporter tevékenységének köszönhetően mindenki jól járt. A Felelősök elmodhatták, ami a szívüket nyomja, így az erdőlakók megláthatták a munkáik árnyoldalát is. Az erdőlakók ezáltal még inkább magukénak érzik mindazt, amit ezentúl együtt építhetnek tovább.

2018. május 13., vasárnap

Várakozva

Tudod, nem csodálom, hogy nem tudsz a Pünkösddel mit kezdeni. Először is, emlékszem, gyerekkoromban még munkaszüneti ünnep sem volt. Nem kapcsolódik hozzá annyi hagyomány és szokás, mint a többi egyházi ünnephez. Nem is igazán lehet “lefordítani” az üzenetét. A néprajz ugyan őriz pünkösdi hagyományokat, de azok jórészt kivesztek, ami természetes is, mivel az egész életmód- életstílus átalakult az elmúlt pàr évtizedben. Elég nehéz “lefordítani” az üzenetét, pláne, mikor magam sem tudom magamnak értelmesen megfogalmazni. Próbálkozhatok azzal, hogy az Egyház születésnapja. Tudod, elég furcsa és különös lehetett Jézus első tanítványainak szembesülni azzal, hogy, akiben eddig hittek, akitől várták a szabadítást, szó szerinti ès átvitt értelemben, màr nincs sehol. Nem tudják megkérdezni, nem tudnak rá számítani, nem fogja megvédeni őket. Magukra maradtak, maguknak kell folytatni, amit együtt elkezdtek. Nehezített körülmèny, hogy nekik nem csak abból állt a hit, mint nekünk, hogy jàrtak templomba és közösségbe, hanem szó szerint üldöztèk őket. Mondhatnám, hogy az életükkel játszottak, de nem játék volt... Talán egy- két kivétellel mártírhalált haltak. De itt most nem az a lényeg, hanem, hogy vezető nélkül maradtak egy ellenséges környezetben. És itt a lényeg, hogy Jézus azr mondta, hogy nem úgy megyek el, hogy itt hagylak benneteket, mint sz@rt a lapáton... Itt hagyok nektek valakit, aki kipótolja a hiányosságaitokat, aki segítségetekre lesz, aki segít válaszolni és eszetekbe juttat mindent, amire szükségetek van. Aki nem hagyja, hogy szétszéledjetek és hiába valóvá váljon mindaz, amit eddig felépítettetek. Aki mellettetek marad, hogy tudjatok egyedül is boldogulni. Valahogy erről szól... Hogy nem vagyunk egyedül...

2018. május 7., hétfő

Pünkösdre várva

Szeretjük a titkokat? A meglepetéseket? A váratlan helyzetek titkos erőtartalékokat mozgósítanak bennünk vagy bénítanak? Ha valamit nem tudunk, nem értünk, akkor belenyugszunk vagy addig ügyeskedünk, amíg rá nem jövünk a megoldásra?
Szeretek a dolgoknak utánanézni, utánajárni, de minél inkább rendelkezem információkkal, ismeretekkel, annál inkább érzem, hogy valójában a legszerteágazóbb műveltség is csekélynek bizonyul egy- egy élethelyzetben, ami derült égből villámcsapásként üt az életembe. Sokszor úgy érzem, szeretnénk megmagyarázni a dolgokat, de ennek nem sok értelme van, ha a megoldásra szeretnénk rájönni. Például, ha orvoshoz megyünk, nem az a lényeg, hogy mi az oka a betegségünknek, hanem, hogy minél hamarabb megtaláljuk rá a leghatékonyabb gyógymódot. Ha elromlik a tévénk, akkor sem azt vizslatjuk, hogy mi okozta a bajt, hanem szerelőt hívunk, aki beszerzi és beszereli az elromlott alkatrészt. 
Sokszor vagyunk úgy, hogy nehezen fogadjuk el a “nem tudom” választ, főleg, komoly tekintéllyel bíró emberektől. Sokszor az is megnyugtat, ha az illető mond valamit (sokszor azért, hogy mondjon valamit), mindegy, hogy mit, csak azt be, hogy “nem tudom”. 
Amióta Istennel járok, kicsit több, mint két évtizede, rengeteg ilyen “nem tudom” keresztezte az utamat. Nem tudom, és nem is akarom megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, mert ezzel pont a varázst törném meg. Csak azt tudom mondani, hogy a Szentlélek munkája. Nem tudom, de Ő tudja.

2018. május 6., vasárnap

Hálás vagyok

Pár hónapja csatlakoztam egy Facebook- csoporthoz, ahol- ugyan egyelőre virtuális- ismerősökkel osztjuk meg életünk azon pillanatait, amiért hálásak vagyunk. Ebben az évben egy könyv is megjelenik, amiben a mi hála- morzsáink is benne lesznek. Tényleg hálás vagyok. Bàr különös dolog ez a hála. Vettem már részt olyan programban- nem is csináltam végig- ahol az volt a feladat, hogy minden nap írjak 5 dolgot, amiért hálás vagyok. Ez tőlem idegen, egyrészt azért, mert a hálaadás nem arról szól, hogy addig fel nem állok, amíg össze nem szedem a feladatra valót. Másrészt, lehet olyan napom, amiben nincs hálát adni való. Nem szabad erőltetni. Felmerül az is bennem- a sablon válaszokon túl- hogy mi az, ami az őszinte öröm kifejezése és mi számít dicsekvésnek. A másik ember hálája engem is hálaadasra indít, de nem jó, ha elkezdünk egymásra licitálni. Külön öröm a számomra, másokat hallgatva, én is mennyi dologért lehetek hálás, amit sokszor észre sem veszek. Talán az is lehet ennek a csoportnak a gyümölcse, hogy egész életre szóló programmá válhat az apró csodák felfedezése. Hálas vagyok, hogy különös érzékenységgel áldott meg a Teremtő. Tudok megállni, elhallgatni, meghallani, megérezni, rárezonálni. Mindeközben felfedezni, hogy összeér az Ég a Földdel. Akkor is, ha egy kolléga hétköznapi kedvességéről van szó vagy egy időben érkező vonatról vagy egy szép tavaszi napról. Ajándékká válhatnak, ha egymással megoszthatjuk.