Kézművesnek lenni

Nagyon kedves hétvégi programom volt Szolnokon, ahol egy kézműves börzén vehettem részt. Tavaly ősszel voltam először, megfogott az egésznek a hangulata. Azon túl, hogy lehetett vásárolni szebbnél szebb portékákat, sőt, új technikákat kipróbálni, sok kedves beszélgetésben vehettem részt. Mindenki segítőkész volt, nyoma sem volt szakmai féltékenységnek. Az érdeklődést senki nem a konkurrencia felbukkanásának vèlte. Hiányzott. Rákérdeztem a szervező hölgyre, és azt mondta, hogy a nyáron őt ért tragédia miatt nem foglalkozott vele, de most, hogy ràkérdeztem, megszervezi és én leszek a díszvendég. Nagyon jól esett. Gondolkodom, hogy nem nagyképűség- e magam kézművesnek titulálni, mert annyi erővel író is lehetek, mert blogot és mesét is írok, pár közülük nyomtatásban is megjelent. Számomra mindezek az önkifejezés eszközei. Szeretnék adni valamit magamból, amit csak én adhatok. A másik embernek meg talán pont így van rá szüksége, ahogy én tudom adni. Szerettem volna közönség elé lépni a munkáimmal, ezért is hoztam létre a facebook- on külön oldalt a kézműves alkotásaimnak, ezért osztom meg az írásaimat is. Jó lenne komolyabban is foglalkozni vele, de ahhoz olyan ötlet kellene, amit még senki nem csinált. Rajta vagyok, nyitott szemmel járok. De másolni nem szeretnék. Úgy sem érdemes csinálni, ha nem vagyok benne az egyik legjobb. Nem kènyszerpályának kell lennie, hanem örömforrásnak. Talán a művèszet az egyik eszköz, hogy kapcsolatba lépjünk a transzcendenssel. Ha nem szívből végzem, bevételi forrás lehet ugyan, de pont a lényeg fog hiányozni belőle. Talán az is lehet az én utam, hogy valakinek segítek, a háttérben. Nem hagyom kihúnyni a szikrát magamban.

Belevágtam

                Igen, most, hogy már külön facebook-oldalt is létrehoztam a portékáimnak, nem is tudnám titkolni. Ez az, amin töröm a fejem, már hónapok óta. Rengeteg kétség van még bennem, de a lendület, a lelkesedés még nagyobb. Igen, nem titkolt célom ezzel az, hogy pénzt keressek.  Mert ugyan ki az, aki nem szeretne azzal pénzt keresni, amit szeret is? De bennem sokkal több van annál, mint, hogy csupán egy bevételi forrásként tekintsek a kézművességre. Sőt, idegenkedek is egy kicsit tőle. Az az egy dolog ad erőt (most még), hogy én is fizetek több szolgáltatásért, fizetek kézműves termékekért is. Mégpedig azért, mert számomra fontosak. Fontos az alkotó vagy az a személy, aki a szolgáltatást nyújtja. Igen, nagyon sok dolog lehet értékes, ami nem kézzelfogható. Áldoz rám az idejéből, rám figyel, segít...

                Szeretnék adni. Szeretném azt továbbadni, amit én is megtapasztaltam a kézműveskedés során, mert ez több, mint tevékenység. Benne van a szívem, a lelkem, a gondolataim. Szeretném elmondani, hogy ez egyfajta terápia, gyógyszer volt számomra. Minden alkotó tevékenység nem csak egy tárgyról vagy bármiféle végeredményről szól. Az szól egy egész folyamatról, a tervezgetésről, egyátalán arról, hogy van valamim, amit szeretnék megmutatni. Ha úgy tetszik, megvan a saját üzenetem. Szerintem az élet nem csupán arról szól, hogy két évszám között egy kötőjel, és nem is arról, hogy felkelek, dolgozom, lefekszem, és persze közben annyi pénzt keresek, hogy ne legyenek komoly anyagi gondjaim. Az élethez hozzátartoznak az élmények, a rácsodálkozás valami szépre. Kell, hogy megálljunk. Vagy legalább lassítsuk a lépteinket, bármennyire azt diktálná az eszünk, hogy siessünk. Kell, hogy ne racionálisan döntsünk. Hogy valamire az legyen a válasz, hogy azért, mert szép, mert jó, mert tetszik. Kell, hogy beszéljünk egymással, közben hassunk a másikra, miközben a másik is hat ránk. Kell, hogy elcsodálkozzunk, hogy meghatódjunk. Hogy együtt nevessünk. Szeretném megmutatni, hogy az élet szép. Nem attól, hogy egymondatos mantrákat ismételgetünk, nem is attól, hogy elhatározzuk, hogy mától pozitív gondolkodásúak leszünk. Hanem attól, hogy vállaljuk magunkat, az életünket úgy, ahogy van. Szeretném megmutatni, hogy a nehézség nem biztos, hogy végállomás, és a boldogság nem azt jelenti, hogy mindenem megvan, hanem azt, hogy boldog vagyok annak ellenre. Hogy szeretnék színt vinni a világba. Nem az én uam az egyedüli megoldás, de egy út lehet ahhoz, hogy megtaláltam a boldogságot.

                Igen, ez kockázattal jár. Mert mi lesz, ha senki nem lesz rám kíváncsi? Mi lesz, ha nem kell, amit adnék? Hát, szerintem semmi. Csak annyi, hogy azzal a tudattal fogom álomra hajtani a fejem, hogy legalább megpróbáltam. És álmodok tovább, mert az álmomat soha nem adom fel.