Szavaim ereje

Akár két külön bolygóról is jöhettek volna. Nem is annyira a tűz és a víz módjára különböztek, inkább annyira hasonlítottak egymásra, mint a kocka és a gömb. Egymás közelében élve a mindennapjaikat, ugyan sor került egypár információ kicserélésére-megosztására, de maradt az inkább öt, mint három lépés távolság. Nem értették egymás nyelvét, emiatt különösebben szimpatikusak sem voltak egymásnak. Szándékosan egyiküknek sem jutott még csak eszébe sem bántani a másikat, ez az antipátia inkább a meg nem értettségből, mint az undorból fakadt. Teltek a napok, a hetek… Mi történt? Semmi. Mi földlakók ugyanis hajlamosak vagyunk benne maradni a csigaházunkban, inkább éhen halni, mint vállalni a tágasabb világ kockázatát. A szűk, kis odúnk biztonságot nyújt, a külvilág rettenetesen sok veszélyt rejteget. Bántanak, fellöknek, megijesztenek. Megütnek, ránk csapnak, nekünk jönnek. Igaz, ki sem lépve elvágjuk magunkat a kapcsolatoktól is… Ha csak egy szót is szólunk, támadási felületet biztosítunk a másik számára, sebezhetővé válunk. Pláne, ha jobban megnyílunk…

Teltek a hónapok, a jég olvadni kezdett… Elkezdtek egymással beszélgetni. Ezáltal egyre közelebb és közelebb kerültek… A szavak ereje által… A szavak ereje erősebb volt mindennél… Erősebb mindkettőjük soha be nem gyógyuló sebeinél, az egymáshoz nagyon hasonlító sorsuk fájdalmainál. Erősebb az újabb kudarctól való félelmüknél. Erősebb annál, amit az egymás felé való megnyílás fájdalma okoz. A szavak ereje által ismerték fel, hogy a tetteknek és a gondolatoknak is ereje van. Teremtő ereje, amiből erőt lehet meríteni. Ezáltal akarva-akaratlanul tanították egymást. Hogy éppen ki volt a mester és ki a tanítvány, az sokszor összemosódott. Megtanulták és folyamatosan tanulják, hogy az élet szép, és a jó győz, hogy nem kell mindig beállni a sorban, és igenis megéri a sok szenvedés azért az icipici jóért, amit kaphatunk.

Megtanulták, hogy nem abban van az erő, hogy egymást nézik, hanem, ahogy együtt, egy irányba néznek. A szavakon túl abban is erőt találtak, ahogy egymás szemébe néztek. Az egyikük a másik szemében szivárványt látott. Szivárványt, ami erőt, reményt ad. Jelképe egy szövetségnek, és mostantól az ő közös kis titkuknak is. A másikuk egy fehér fényt látott. Nem olyat, ami elvakít, hanem ami vezet, biztonságot ad. Nem harsányságával hívja fel magára a figyelmet, inkább a hűséges ragaszkodásával. Sokak számára észrevehetetlen, de aki figyel rá, megláthatja.

Ami tüneményes ebben az egészben, hogy a szavak erejét arra is szeretnék használni, hogy azt a csodát, ami kettőjük között születik, szeretnék másoknak is megmutatni. Szeretnének hívni magukhoz másokat melegedni, mert olyan fagyos ez a világ. Ezt felismerve, és azt, hogy ha a sajátjukból adnak, attól nekik nem lesz levesebb, megtanulnak-megpróbálnak nyitni. Igaz félve, mert a nyitás rengeteg kockázattal-félelemmel jár. De szeretnék megmutatni a többieknek, hogy az élet szép, hogy a jó győz, és megéri küzdeni, a sokak számára szemmel láthatatlan, kis örömökért.