Kezdetektől...

Talán az egyik legnehezebb bogbejegyzésem követezik. Megpróbálom ugyanis nagyjából-egészben elmeséli az életemnek azt a szakaszát, amiről a kedves olvasóim keveset tudnak, de amelyek árnyalhatják a rólam alkotott képet. Talán érthetővé válik valamelyest, hogyan és miképp lettem az, ami vagyok, hogyan formálódott a gondolkodásom. Ha nem lenne ez a kifejezés már foglalt, egyfajta „coming out”-nak mondanám.

Tulajdonképpen mindig kilógtam a sorból. Nem akartam szándékosan így tenni, nem is törekedtem rá, de úgy alakult, hogy nem vagy nagyon nehezen tudtam bárhova is beilleszkedni. Gyerekkoromban is jóval félszegebb voltam, mint az átlag, nem is voltam olyan ügyes, mint a többiek, nem tudtam magam megvédeni, így ideális alanya lettem kiközösítésnek, bántásoknak. Elég rossz úgy nekivágni valaminek, akár egy új közösségnek, emberi kapcsolatnak, hogy ahhoz szinte csak kudarcok kapcsolódnak. Persze, vágytam valamelyest beilleszkedni, barátkozni, de alapvetően több volt a rossz emlékem, mint a jó. Teljesen persze nem zártak ki mindenből, de alapvetően sodródtam-csapódtam, mert igazán sehol nem fogadtak el.

Később is ez volt alapvetően a meghatározó élményem, hogy ami engem érdekel, foglalkoztat, ahogyan gondolkodom, az nem trendi. Nem szeretek dicsekedni, ne szeretem az üres fecsegést. Nem szeretem a felszínes dolgokat. Lehet, hogy túlérzékeny vagyok? Lehet. Később rájötte, hogy nem kell nekem feltétlen beállnia sorba. Nem azért, mintha lázadni akarnék bármi ellen is, vagy direkt ki akarnék lógni a sorból, de vállalom a véleményem, akkor is, ha az a többségtől különbözik. Nem baj, ha valaki másként gondolkodik.

Lehet, hogy szerepet játszik az, hogy elég sok az átlagostól eltérő élethelyzetet láttam gyerekkoromtól fogva. Számomra nem idegen a testi fogyatékosság, a szenvedélybetegség és még ezer más deviancia, amit az átlagemberek csak hírből ismernek. Sok dolgot el tudok fogadni, ami a többség számára elfogadhatatlan, és viszont. Szeretek dolgokon elgondolkodni, de nem szeretek filozofálni, inkább gyakorlatias módon közelítem meg az életet. Biztos vagyok abban, hogy jól csak a szívével lát az ember, lehet, én túlságosan is a szívemmel látok és sokszor a szívemmel is gondolkozok. Jól van ez így. Sokat küzdöttem, amíg el tudtam magam fogadni. Amíg eljutottam arra a kiegyensúlyozottságra, amire vágytam. Alapvetően jóban vagyok magammal. nagyjából azt, hogy megtanultam, hogy az elkülönültség-érzéssel, kívülállósággal, sokszor a magánnyal is meg lehet tanulni élni.