Az
erdőben élt egy kis tündér. Látszólag semmi különös nem volt benne, vagy mégis?
Nagyon szeretett táncolni, játszani, olvasni, hasonlóan a többi tündérhez.
Szeretett szépen öltözködni, és szerette, ha szépen meg van fésülve a haja. De
mégsem illett a többi tündér közé, amolyan magánakvaló- magányos kis tündér
volt. Talán azért, mert nem volt annyira ügyes, talán azért mert érzékenyebb és
félénkebb volt, a többiek nem igazán fogadták be. Ami miatt sokat bánkódott, de
ennek ellenére az életben nagyon sok örömöt talált. Mivel az erdőben élt,
gyönyörű környezetben, az örömből soha ki nem fogyott. Nézte, ahogy nyílnak a
virágok, repkednek a pillangók, a friss hajtásokon táncot jár a napsugár.
Szívesen volt egyedül, szeretett mindenen elgondolkozni, és ha derűs idő volt,
szívesen nézte a csillagokat.
Egyszer
egy szép estén megpillantott egy kis csillagot. Néha beszélgettek, kiderült,
hogy sok közös vonás van bennük, akár a természetüket vagy a sorsukat illetően,
de a kis csillag nem volt szimpatikus a kis tündérnek. Bár a kistündérnek is
sok bántásban volt része, elég hamar megtanulta, hogy nem szabad előítélettel
közelíteni a másikhoz. Ő nem volt egy ítélkezős típus, főleg hogy sokat
szenvedett attól, hogy a körülötte evők felületesen alkottak róla véleményt, nem
ismerték, de nem is akarták igazán megismerni. Miután egy egyre többet
találkoztak és beszélgettek, rájött, hogy ő is megalapozatlanul alkotott képet
a kis csillagról. Több szempontból is félreismerte, rengeteg jó tulajdonságát
nem látta meg. Egy-egy elejtett megjegyzéséből, megnyilvánulásából téves
következtetést vont le. Talán ebből nem vett észre semmit a kis csillag
(illetve azt észrevette, gondolom, amikor rájött a kis tündér, hogy
félreismerte a kis csillagot, és egyre többet beszélgetett vele.)
Beszélgetéseik
során rájöttek arra, hogy nagyon sok közös vonásuk van, sokkal több, mint
gondolták. Egyre több dolgot osztottak meg egymással, bizalmukba fogadták a
másikat. Ez mind a kettőjüknek elég nehéz, mert annyi sebet hordoznak a
múltukból adódóan, hogy nehezen nyílnak meg mások előtt. A kis tündér semmi
különöset nem vett észre a kis csillagon, de egyszer a kis csillag elmesélte
neki, hogy ő tulajdonképpen egy szivárvány-csillag. Különös jelenség ez a
csillagok között, és meglehetősen ritka. Főleg az ritka, hogy egy
szivárványszínű csillag fényesen tündököljön, mert ők igyekeznek elrejteni a
fényüket. Bár volt közöttük, aki büszkén ragyogott, de sajnos, ez sokszor
rosszul sült el. A már említett előítéletes gondolkozás miatt egy
szivárvány-csillag, ha vállalta saját magát, rengeteg támadásnak tette ki
magát. A kis csillag is inkább a rejtőzködést választotta. Időnek kellett ahhoz
eltelnie, hogy ezt a titkát megossza a kis tündérrel. Természetesen a kis
tündér is megosztott minden féltve őrzött titkát a kis csillaggal, mert úgy
gondolta, hogy bízhat benne. Mesélt régi sebeiről, mesélt a sorsáról, és arról
a külön világról, amit felépített magának a fájdalmain, könnyein, küzdelmein át
a reményből táplálkozva.
Rájöttek,
hogy sok dologban segíthetnek egymásnak. Hasonlóan sebzettek, hasonlóan a
romokból építkeznek, hasonlóan a mínuszból indultak az életbe. Ezek nagyon
fájdalmas tények, emiatt egyikük szeméből sem fog eltűnni soha a szomorúság. De
az mind a kettőjüknek erőt adhat, hogy már nincsenek egyedül. Sem a
gondjaikkal, sem a megoldandó problémáikkal, sem a különleges természetükkel. A
kis csillagot ugyanis nem csak a színe, hanem az érzékeny természete tette
különössé. A kis tündér is annyira bizalmába fogadta a kis csillagot, hogy már
nem voltak előtte titkai. nem volt arra sem szüksége, hogy a jó oldalát mutassa
újdonsült barátja felé, mert tudta, hogy a közöttük lévő kapocs erősebb annál,
mintsem szükség lenne megjátszani magukat.
Jó
lenne, ha ennek a mesének is boldog vége lenne. Vagy legalábbis, nagyon szomorú
nem lenne. Mert túl vidám biztos nem lesz. Soha nem vidám, ha két nehéz sorsú
lény összetalálkozik, akkor is, ha az egyik tündér, a másik pedig csillag. De
boldog lehet, és örömteli is, ha arra gondolunk, hogy a megosztott öröm dupla
öröm, a megosztott fájdalom fél fájdalom. És, ha a közöttük létrejövő
szövetségnek a mindkettejük számára elrendelt nehéz sors volt az ára, talán
akkor is megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése