Nem szeretek álomfejtéssel vagy álommagyarázattal foglalkozni, és erre bíztatni sem szeretnék senkit. De körülbelül 15 évvel ezelőtt, amikor alapvetően megváltozott az életem, volt egy álmom. Megyek eg egyenes úton és valami arra késztet, hogy nyissam szét a tenyerem, tárjam ki az ujjaim. Mindaz, amit addig fogtam- tartottam-szorítottam, kiesett a tenyeremből az ujjaim között. tovább mentem egyenesen. Később térdre estem, úgy mentem tovább, majd hason, a földön csúsztam.
Ez az álom akkoriban történt velem, amikor minden, amit addig biztosnak hittem, megszűnt annak lenni. Amiben hittem vagy hinni vágytam, amire alapozni szerettem volna, egy szempillantás alatt omlott össze. Igen, fel kellett dolgoznom a feldolgozhatatlant. Menni tovább az úton. Megtanultam erősnek lenni és nemcsak erősnek lenni, hanem annak is látszani. Átértékelni mindent. Ami józan ésszel, egy átlagos életet élő ember számára járható út, az számomra elérhetetlenné vált. Új utakat kellett találni, nem a mások által kitaposott ösvényen menni, hanem a bozótban utat törni. Biztonságot, menedéket csak magamban találni. Segítséget nem remélni. Fájdalmat méltósággal elhordozni, a gondot nem mutatni.
Nehéz, nagyon nehéz. De talán jobb megtanulni, hogy magamon kívül semmibe nem kapaszkodok, mint, hogy nyúlok valamiért, ami nem tart meg és lezuhanok, és a földet érés után derült ki, hogy csak egy pókháló volt. Felmérni, a földön járni, józannak maradni. Észnél lenni, amikor annyira, de annyira vágyom arra, hogy elveszítsem az eszem. Saját erőmből csinálni mindent, amikor annyira vágyom arra, hogy a terheimet megosszam mással (és az életemet is. ). Olyan úton menni, ami a közgondolkodás számára finoman fogalmazva sem szokványos. Vállalva az ezzel járó meg nem értettséget, a tapintatlanságot, a megvetést.
Mi történt azóta? Azt az álmot azóta sem felejtettem el. Biztos, hogy sok dolgot nem csináltam jól, de nem baj. Az életünkhöz hozzátartoznak a kerülő utak, tévedések is. Lényegesen az életkörülményeim, lehetőségeim nem változtak meg. Nagyon rosszul esik, ha valaki megkérdezi, hogy változott-e valami, javult-e a helyzet? Aki ilyet kérdez, az nem ismer. Aki ismer, az tudja, hogy ez számomra egy életre szóló feladat. Nem baj. Többek között a próbatételek alatt számomra is életté vált az a mondat, hogy a terhek megtartottak engem. Igen, a nehézségek megóvtak sok meggondolatlanságtól, attól, hogy hülyeséget csináljak. Mindig mérlegelésre késztettek, gondolkozásra, tervezésre. Így talán nem vált cél és irány nélkülivé az életem.
Jó ez így, nagyon jó. Meglátni a szépet abban, ami mások számára természetes. Igen, meglátni a harmatcseppben a szivárványt. És a szivárvány mögött a napot. Akkor is, ha éppen felhő borítja. Most sem biztos, hogy mindent jól csinálok. de inkább küzdök, mert nincs kudarc, ha soha nem adom fel. Nem fogom. Volt egy álmom…Kaptam esélyt, hogy álmodjam tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése