Arany morzsák

„A barátok azok az angyalok, akiknek nincsenek szárnyaik.” Biztos hallottuk már sokszor ezt az idézetet. Remélem, mindannyiunknak vannak ilyen angyalkáink. Bár az is előfordulhat, hogy alkalomszerűen sodor az utunkba az élet egy-egy angyalkát. lehet, hogy többször is találkozunk, lehet, hogy csak egyszer, de az a bizonyos találkozást, mosolyt, szemvillanást soha nem felejtjük el. Keresztény táborok végén szokott lenni úgynevezett „morzsaszedés”, amikor mindenki megoszthatja a többiekkel a táborban szerzett legkedvesebb élményeit, emlékeit. Én most egy pár aranymorzsát teszek közzé.

Már majdnem fizettem a kedvenc könyvesboltomban. Természetesen bankkártyával. A mindig udvarias eladó hölgy türelmesen várta, amíg összeválogatom, amit szeretnék, felteszem a kérdéseimet. Döntök, lehet, hogy épp egy másik termék mellett. Hozzáteszem, hogy egy kis üzletről van szú, viszonylag csekély forgalommal. Ritkán jutok el oda. Már le is olvasta a bankkártyámat, amikor hátrafordulva észrevettem kedvenc újságom régebbi lapszámait. Elnézést kérve, majdnem hanyatt esve (mert a szokásos batyu húzta a vállam), lehajoltam a legalsó polchoz, hogy kiválogassam a gyűjteményemből hiányzó példányokat. Pár perc után jelzem, hogy fizetek, amikor a hölgy kedvesen közli velem, hogy azok a lapszámok ingyenesek. És még merje valaki azt állítani, hogy istennek nincs humorérzéke!

Kedvenc kávézómban a kávé után választottam egy csokit is. Este, amikor a táskámat kipakoltam, vettem észre, hogy bizony a csokit a boltban felejtettem. Tanakodtam magamban, hogy mit csináljak. Bár elég márkás és drága csokiról volt szó, de akkor is, nem snassz, ha most visszamegyek? Lesz, ami lesz, gondoltam. Amikor beléptem a boltba, a barista fiú kérés nélkül nyújtotta felém a csokit. Szerencsére elvicceltük a dolgot, én meg kicsit párás szemmel vettem tudomásul, hogy vannak még jó emberek.

Elég borongós, esős idő volt. Mint mindig, ha az iskolában vagy a művelődési házban megrendezett egy napos, kitelepülős vásárba megyek. Már szinte menetrendszerű, hogy bőrig ázom. Néha bosszús szoktam lenni, mert az újságban meghirdetett dolgoknak a töredékét sem találom, nagy a zsúfoltság, kínlódhatok a keresgéléssel. Most kellemes meglepetés ért. A legtöbb dolgot elég hamar megtaláltam, ráadásul az elárusító asszony nagyon kedvesen, kérés nélkül kérdezte meg, hogy miben segíthet. Mindenkihez odajött és türelmesen útbaigazított. Mindent meg tudtam venni, ami a listámon szerepelt, és amikor kiléptem az épületből, mintha az eső is csendesedett volna. Hazafelé a délelőtt külön ajándéka volt, hogy a kedvenc pékségem kedvenc eladója még nem adta el a kedvenc sütimet. És még egy pár szót beszélgettünk is.

Köszönöm mindenkinek, aki mosolygóssá teszi a napjaimat.