Baloldalinak lenni

Az előző bejegyzésemre kapott visszajelzések alapján, tovàbbgondolva , pár dolog jutott eszembe. Vagyunk egy páran, akiknek fontos a civil munka. Hiába, a társaságunkban nem vagyunk hangadók, nincs központi szerepünk, mégis szeretnénk tenni a közösségünk érdekében. Emiatt sokszor el is szomorodtam. Ugyanis többször szerettem volna csatlakozni, belépni, segíteni, tapasztalataimat, rátermettségemet felajánlani, de sokszor csalódtam... Természetesen név nélkül... Közösséget, hasonlóan gondolkodókat, feladatokat, közös célelokat kerestem, ehelyett találtam szabályzatokat, bizottságokat, fiatal és idősebb karrieristákat, akik számára a mozgalon- bármi legyen is az- inkább eszköz, mint cél. Tudom, sokszor leírtam, most nem abba az irányba megy a világ, amit én ideálisnak gondolok. Talán én is màshol tartanék, ha törtető módon, saját boldogulásomat keresve szeretnék érvènyesülni. De nem ezt teszem. Talán többen azt hiszik, hogy gyenge vagyok, pedig nem. Nem arról van szó, hogy nem tudnék, hanem nem szeretnèk használni, kihasznàlni egy érdekvédelmi vagy civil szervezetet sem arra, hogy az ott szerzett kapcsolati tőkét vagy bármi mást a saját cèljaimra fordítsam. Azt szeretném, ha a múltbeli örőkséget komolyan vève, de folyamatosan a jövöbe nézve, de a  jelen céljait komolyan vève tudnànk egy èlhetőbb világot teremteni. Nagyban gondolkodva, de helyben cselekedve. Egyre inkább úgy érzem, hogy ennek az az első lépése, hogy helyben, ahol lakunk, dolgozunk, próbálunk a sajàt eszközünkkel szebb, élhetőbb világot teremteni. Mert szerintem az emberi élet sokkal több annál, hogy felkelünk, tesszük a dolgunkat és lefekszünk. Jó érzés nyomot hagyni az emberekben. Nem divat a mai világban szerénynek lenni, de hiszem, hogy előbb - utóbb kiderül, hogy mi a valódi tartalom. Hogy magunkat és másokat is becsülve próbálunk együttműködni. Világos célokkal és tervekkel, egymást egyenrangú félnek tekintve.

Érdemes

Olyan Európát, olyan világot kell teremtenünk, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Ha ezt az esélyt elmulasztjuk, soha nem bocsáthatjuk meg magunknak, és nem lesz, aki megbocsáthat nekünk.”- ez az idézet Horn Gyulától származik. Napok óta gondolkozom rajta és futa a hideg a hátamon. Ugyanus valóban olyan országban szeretnék èlni, ahol nem alternatíva, hogy, ha boldogulni szeretnék, külföldre kell menni. Olyan országban szeretnék élni, ahol senki nem vonja kétségbe, hogy az alapvető emberi jogok mindenkit megilletnek. A tanulàshoz, a munkához mindenkinek joga van. A tudást, tehetséget elismerik és támogatják. Ahol van lehetőség a fejlődésre, a felemeljedésre. Ahol mindenki végzi, ami a kötelessége, de biztosítva van a szociális háló a bajbajutottak számára. Ahol nem bűn a periférián èlni, hanem egy szerencsétlen adottság, és, ha valaki ki akar törni, akkor van út a számára. Baloldali és keresztény  emberként egyaránr fontos számomra az innováció, a tudomány és a technika vívmányainak széles körű megismertetése, gyakorlatba való átültetése. Fontos, hogy megismerjük mindazt, ami a javunkat szolgálja. Egyben fontosak számomra a hagyományos értèkek, a munka vecsülete, egymás megbecsülése, tisztesség, szolidaritás. Ezek most men divatos dolgok, mint ahofy a valoldal sem divatos. Sajnos az én generációm is úgy szocializálódott, hogy a másikra figyelni nem érték, hogy a magam boldogulása az egyedüli cél, lényegtelen, hogy milyen áron. Ahol az ügyeskedés, csalás- lopás megengedett. Ahol a gyengeség jele, ha valaki nem áll be a sorba. Nagyon sajnálom, hogy a fyerekeket is hamarbb tanítják meg versenyezni, mint együttműködni egy közös cél érdekében. 
Ezt azèrt is sajnálom, mert úgy érzem, hogy a baloldali értékek adják a társadalmunk alapját. Ha ennek hátat fordítunk, akkor egyrészt elherdáljuk azt az örökségünk, amit ránk hagytak szociáldemokrata elődein, vérrel- verejtékkel kiharcolva. Másrészt utat engedünk mindenféle szélsőségnek. Valakinek korlátlan hatalmat adva, sokakat megfèlemlítve. Számomra érték a gondolkodó ember. Akit nem lehet populista szöveggel az orránál fogva vezetni, sem üres ígéretekkel beetetve, az érzékenységére hatva befolyásolni. Ezért is aggódom. Igen, részben, sajnos Magyarországon az egyetlen igazán baloldali pártért. Mert tudom, hogy a tagság nem egyenlő a párt vezetésével. De aggódom az emberekért is, akiket megtévesztett a jekenleg regnáló hatalom. A gondolkodás helyett, kihasználva válságos emberi sorsokat, megoldás helyett gyűlöletet szít, bűnbakot kiált. Sajnálom, mert a hatalom nem gondoskodik. Megrágja utána kiköpi. A jelenlegi hatalom fél, veszélyt lát a hondolkodó emberben. 
Féltem az örökségünket és a jövőnket. Büszke szociáldemokrata vagyok.

Gica, a víziló őszinte

Elég fura szerzet ez a facebook. Kialakíthatnék magamnak egy másik személyoiséget, Akinek minden sikerül, aki minden akadályt könnyedén vesz. Aki könnyen túllép a kudarcokon, akinek minden összejön. Ezzel csak az a baj, hogy nem ilyen vagyok. Szerintem a gyerekes gondolokodás nem feltétlenül negatív. Szeretek olyan őszinte, tiszta, naiv lélek lenni, mint a gyerekek. A kiudarcba egy kicsit belehalni. Bízni, hinni mindenkiben, elhinni, hogy a világ igazságos.
Hálás vagyok, hogy ebből sokat megőriztem. Sajnos, rá kellett jöjjek, hogy az élet igazságtalan, hogy az adok-kapok ni9ncs egyensúlyban. Hogy a kudarcba nem szabad belehalni., hanem tovább kell menni. Fel kell állni, askkor is, ha nem látom a következő lépést.
Valaki azt hiszi, hogy zárkózott vagyok. Ez nem így van. Szeretek beszélni és megallgatni. De nem mindig, nem mindenkit, nem mindenhol. Kell egy hangulat, egy bizalom, egy olyan légkör, hogy ez nem csak egy alkalomra szól. Hogy ha ma barátopk vagyunk, holnap sem megyübnk el szó nélkül egymás mellett. Furcsa, hogy bnem vagyok népszerű, mégis adni szeretnék. Mégsem gubózok be, a sok elutasítás, visszautasítás ellenére sem. Ha csak pá.r embernek, de talán tudok adni, segíteni, továbblépni. Ahogy nekem is szükségem van formálódásra, alakulásra, csiszolódásra. Ami csak emberi szó által megy.
Ezért vállalom, hogy lekésem a vonatot, elnézek-elrontok dolgokat. Rosszul döntök. De pont ezért vagyok ember, hogy pont ezek ellenére... Nem tudok mindig erős lenni, a kudarcokba mindig egy kicsit belehalok. Naiv vagyok, pedig sokszor sok barátnak hitt embertől kaptam pofont.  Nem arról van szó, hogy erőt veszek magamon, hanem teszem a dolgom, egyik nap után a másikat. Utálok nyavajogni, de néha jó egy kicsit megállni. Visszanézni.
Megbocsátani. Szeretni. Továbbh lépni. És, ami a legnehezebb: tisztúázni... Mert igazán az a jó, ami egyértelmű.

Kalandtúra

Tündérvirágszál nagykorú lett, ígyhát elindult megkeresni a kastélyt, amiben lakni fog. Sajnos, ez nem volt ennyire egyszerű, mert a kastély sok kulccsal nyílik. Hiába van egy ajtaja, mégis, ha csak egy kulcs is hiányzik, kívül marad. Hosszú útra kellett mennie, hogy az összes kulcsot megszerezze. De mielótt elindult, az első próbatételt máris ki kellett állnia. A Jótündér azt mondta neki, hogy pakoljon ki mindent, ami a táskájában van. Sőt, a zsebeit is kiüríttette. Azt monndta, hogy végig segíteni fog neki az útonb, de amiket most magával hordoz, az mind hátráltatni fogják az út során. Majd ő megad neki mindent, amire szüksége van, de csak akkor tud segíteni, ha üres tarisznyával és zsebbel kel útra.
Maga az út talán nem lesz nagyon izgalmas. Hétköznapi helyzetekben kell bizonbyítania rátermettségét. Nem baj, ha nem érzi képesnek magát az útra. Majd út közben mindent meg fog érteni, tudni, tapasztalni. De előre tervezni nem tud. Ez talán a második próbatétel. Tudta, érezte, hogy a sok nehézség ellenére, eszköztelenül, az ismeretlenbe, de nagyon izgalmas út vár rá.
Találkozott az út során sok emberrel. A legtöbb nem értette meg őt. Találkozott gázszerelővel, akivel meg kellett, hogy értesse, hogy márpedig ezt a tűzhelyt fogja beszerelni, hiába használt és nem igazán jó állapotú, de másra nincs pénz. Találkozott munkatárssal, aivel szemben inkább hallgatott, mert nem volt kedve elmondani, miért szakadt a cipője és kopott a harisnyája. Találkozott a buszvezetővel, akivel szintén nem tudta megértetni, hogy azért nem vett jegyet, mert nem fogadott el az automata papírpénzt. Mások azért tudtak, mert rövidebb útra és nem teljesárú jegyet vettek, amit meg lehetett oldani fémpénzzel is. Ez volt a következő próbatétel, hogy rájött, az élet igazságtalan és az adok-kapoök nincs egymással egyensúlyban.
Aztén találkozott sok más tündérrel is. Némelyik csokit adott neki, másik türelmesen végighallgatta. Ugyanis újabb leckét kellett megtanuljon, hogy a segítséget is el kell tudni fogadni, és a segítség nem onnan jön, ahonnan várjuk. Meg kellett tanulnia dolgokról lemondani. Például lehet, hogy már nem fogja látni a tengert. Soha nem nyugodhat meg, mert mindig ügyelnie kell a pénz beosztására. De közben tud örülni a kis dolgoknak, azoknak, amiket eddig nem vezz észre. Például a harmatcseppben megcsillanó szivárványt.

Tükörcserép

Semmi nem tökéletes. Sajnos, a manók és a tündérek világa is tele van gonddal, problémával, megoldásra váró kérdésekkel. Talán nekikmég nehezebb is, mert két világ között egyensúlyoznak. Egyrészt itt, ezen a földön kell boldogulniuk, élni, dolgozni, az anyagi, földi világ törvényeit tudomásul véve élni életüket. Másrészt számukra nyitva van az a másik ajtó is,fölfelé. Ez okozza talán a legtöbb nehézséget, mert érzékenyebbek, nemcsak a világ, hanem egymás zajára is. Néha úgy látszik, hogy halálra idegesítik egymást, pedig csak az adó-vevőjüket kellene gondosabban beállítani. A kis tündér is fél minden egyes félreértéstól, egyben az is zavarja, hogy nem értik meg egymást  különös barátjával. Ne mondd neki, hogy ne bonyolítsa túl, és más közhelyt se, úgyse tud vele mit kezdeni. Azt se mondd neki, hogy hagyja a manót a fenébe, keressen olyan , akivel egyszerűbb, simább lenne az élet. Ő máshogy működik, mint egy földi halandó.
Nagyon szeret beszélgetni, és nem tud azzal a helyzettel mit kezdeni, ha a kis manű magányra vágyik, csendre, mert a jelen helyzetében arra van szüksége. Rögtön megijed, hogy mi lesz most. Akkor most  vége mindennek, ki lehet dobni az eddigi boldog egymásra találást, rácsodálkozást, közös örömöket, élményeket. Mint ahogy már sokszor hozták így a tudomásra, hogy menjen a fenébe. Vagy tényleg csak arról van szó, hogy most, egy ideig csendre van a manónak szüksége, és ez nem a kis tündér miatt van, nem ellene irányul, hanem az élete problémáit csak így tudja feldolgozni.
Ennek a történetnek nincs vége, csak talán egy olyan tanulsága, hogy próbára lett téve a kis tündér bizalma. Sokan eljátszották már. De most a manó eddig bizonyította, hogy érdemes rá. És talán neki sem árt a csend, hogy át tudja gondolni az érzéseit, meg tudja fésülni a gondolatait. Magában. Mert ezt csak mindeni maga tudja, szembenézni magával, őszintén.

Tündérvirágszál

A tündérek különös lények. Talán azt hisszük róluk, hogy az ő életük csupa gondtalanság és öröm, de komolyabban megismerve őket, láthatjuk, hogy ez nincs mindig így. Nem mindegyik tündér egyforma. Valamelyiknek kócos a haja és farmerben jár, némelyik szeret motorozni, de valamelyik olyan, mint egy virág. A virágok általában szépek, színesek, illatoznak, szemet és lelket gyönyörködtetnek, de ez a mi kis virágunk még a virágtündérek között kis kilógott a sorból.A többiekkel ellentétben neki nem volt szép, élénk szirma, hanem az összes levele kifakult, fénytelen volt. Nem is volt olyan finom illata, mint a többieknek, inkább legalább egy hete, egy szobai vázában tartott poshadt csokorra hasonlított az illata. Hogy miért nem lett komposzt belőle?  Később kiderül.

A manók sem mind egyformák. Némelyik elvan a saját világában, van, amelyik inkább társasági lény, kimerészkedik az emberek közé. De ők sem egyformák. Valaki csínyedn töri a fejét, valaki barátkozni szeret, valaki segít az emberek (vagy a tündérek) gondjaira megoldást találni. Na nem úgy, hogy azt képzeli magáról, hogy ő mindent meg tud oldani és valami különleges tuidás, ismeret, bölcsesség birtokosa. Inkább nyitott szemmel jár és észreveszi hol van rá szükség. Soha nem tolakszik, nem erőszakolja magát rá sem emberre, pláne nem tündérre.

Egyszer csak egy ilyen manó betévedt a virágtündérekhez. Különös módon, pont azon a kis fakó tündéren akadt meg a szeme. Hogy miért, azt nem lehet tudni. Talán azért, mert akármilyen teremtményről van is szó, rögtön megérzi, kivel hasonló a lelke. Talán a legtöbbször szavak se kellenek. (Igaz, nem is ártanak...Legalább néha...). Túl sok találkozás és beszélgetés sem kellett hozzá, a manó elnevezte a kis tündért Tündérvirágszálnak. Láss csodát (mert az történt...) ennek hatására a kis tündért mintha kicserélték volna. Már nem fordította lefelé a fejecskéjét, hanem a nap felé, hogy minél több fény érje. Ragyogni kezdett az összes levele, megtelt élettel és egyre többet mosolygott. Kicsit bajban is volt, mert az újonnan felfedezett szépségét mások is láthatték, pedig ő a legszívesebben megtartotta volna azt a kis manónak. De nem bánta, mert ugyan a csillogó szemét
 és a gyönyörű szirmait mindenki láthatta, de a közös kis titkaik az övéik maradtak.
Amikor a szép haját fésüli, és a szirmait tisztogatja, eszébe jut a kis manó, és mindig egy pillanatra elakad a lélegzete.

Öröm-forrás

Kaptam  nemrég egy jószándékú kritikát, miszerint olyan depressziósak az írásaim, hogy ha egy gyerek elolvassa, megáll a fejlődésben. Bár döntően nem gyerekeknek írok, részben jogosnak érzem a kritikát. Valószínűleg az én készülékemben van a hiba, ha nem jön át az üzenet. Lehet, hogy sok szomorú, rosszkedvű dologról írok, de nem célom a nyomor marketing. Nem szeretem, ha valaki a saját búját-baját meséli boldog-boldogtalannak, nem figyelve arra, hogy a másikat ezzel mennyire terheli meg. Azt pláne nem szeretem, ha valaki másoktól vár megoldást, olyan magánéleti problémák miatt, amivel  nem tud megbírkózni. Az én célom az, hogy meséljek arró, hogy van tovább, van remény. Nem a manapság divatos pozitív hozzáállásban, mert attól szintén kiver a víz. Szeretném az életem eseményeit úgy bemutatni, hogy ez is egy példa. Talán nektek jól esik majd ilyesmit olvasni, hogy sok nehézség, gond ellenére is meg lehet találni a boldogságot. Mert boldogok nem akkor leszünk, ha a gondok megoldódnak, mert lehet olyan keresztünk, amit életünkön át hordozunk. Akkor sem, ha hátrahagyva változtatunk, mert lehet, hogy az sem lehetséges, illetve valamikor szemét lennék, ha hátat fordítanék. Boldogok lehetünk annak ellenére.
Kegyelem, hogy valami csoda folytán megtaláltam az örömöket, illetve az öröm talált meg engem. Nem igazán jó szó. hogy elfogadtam a helyzetem. Mert ugye nem mindent fogadtam el, szeretnék fejlődni, előbbre jutni. De talán azt fogadtam el, hogy az én utam más, mint a többség útja. Hogy én máshogy, másról szerzek maradandó emlékeket, mint ahogy gondolod.
Ne gondold, hogy a múltam foglya vagyok, de nyilvánvalóan a múltbeli történéseknek van hatása a jelenre, a jövóre. Nekem sokat jelentett volna, ha szűk húsz éve, amikor nagyon durva élethelyzetbe kerültem, sőt, az állítólagos barátaim is magamra hagytak, hallok vagy olvasok olyan üzenetet, mint amit szeretnék most megosztani. Nehéz, mert a könnyeimmel küszködök. De jó lenne, ha éreznéd az örömöt is benne.
Ha gondolod, kérdezz...