Előhang

Ha lenne gyerekem, sokat mesélnék neki. Vidám és szomorú meséket. Mesélnék arról, hogy milyen rossz kiközösítettnek lenni. Gyerekként szembesülni sok kudarccal, keserűséggel, fájdalommal. Mesélnék arról, hogy milyen érzés kilógni a sorból, mindig kívülállónak lenni. Mesélnék a gúnyolódásról, a z egymás háta mögötti kibeszélésről, a sehova nem tartozás érzéséről. Mesélnék a soha be nem gyógyuló sebekről.

Mesélnék az örömökről. A sikerélményekről, arról, hogy milyen mámorító tud lenni örülni a kis dolgoknak. Madárdalra kelni, a metróból kijőve rácsodálkozni egy épület szépségére, énekelni és közben kiszakadni a valóságból. Repülni feljebb és feljebb, magasabbra… Megérezni, hogy milyen, amikor megszűnik körülöttünk a világ. Úgy belefeledkezni egy könyvbe, mintha nem is lenne holnap. Vizsgára készülni teljesen elkeseredetten és közben a száraz adatok és képletek mögött meglátni a rendező elvet, a csodát. Örülni barátoknak, találkozásoknak. Rájönni, hogy vannak, akik hasonlóan gondolkodnak. Akiknek fontos a másik ember. Érték adni, teremteni, szeretni.

Mesélnék arról, hogy a felnőttek világa sem egyszerűbb, mint a gyerekeké. Nem csak abban különbözik, hogy nem kell ebéd után aludni. Mesélnék arról, hogy milyen nehéz és egyben felemelő feladat talpon maradni. Romokból építkezni, soha be nem gyógyuló sebekkel együtt élni. Hiányból, hátrányból tőkét kovácsolni. Miközben tesszük a dolgunkat, lesz, aki enyhít a magányunkon. ajándékba kapunk embereket, akik megerősítenek minket abban, hogy jó, amit csinálunk. Hogy megéri jónak lenni. Nem igaz, hogy a világot negatív erők uralnák. Ha nem a pozitív uralná, már rég elpusztította, felemésztette volna önmagát.

Mesélnék arról, hogy a nehézség, nem feltétlenül rossz, tekinthetünk rá megoldandó feladatként, próbatételként, amiből megerősödve kerülhetünk ki. Nekünk butaság a szerencsében bízni, de talán minden nap a jól elvégzett munka örömével mehetünk aludni. Egész életünkben dolgozni kell, nem keveset, de boldogok lehetünk, mert megláthatjuk a szépséget, az örömöt ott is, amit a többség észre sem vesz.

Mivel nincs gyerekem, ezért nektek mesélek… Arról, hogy milyen érzés folyton kilógni a sorból, mindig kívülállónak lenni. Milyen érzés az örömöt meglátni a legváratlanabb helyzetekben is. Örülni barátnak, találkozásoknak…

Az égre írnék, ha minden összetört

Írnék, akkor is, ha nem lenne kinek. Írnék, ha több ezren elolvasnák, like-olnák, figyelnék, követnék. Írnék, ha boldog lennék, írnék, ha szomorú lennék. Írnék, ha lenne kinek és akkor is, ha nem lenne kinek. Írnék, ha írás közben egy mosolyt képzelnék magam elé és írnék akkor is, ha könnyeket, fájdalmat, nyomorúságot.

Írnék annak, akik boldogok, hogy vegyék észre, hogy a boldogság nem természetes állapot. Ajándék, amely nem hull az ölünkbe, hanem minden nap tenni kell érte. újra és újra. Köszönje meg, aki részesül ebben az ajándékban, óvja, védje, vigyázzon rá. az emberek irigyek. Nem a vagyonodra, a tulajdonodra, arra, amit birtokolsz, hanem a boldogságodra. A nehezen megszerzett, megharcolt kincsedre, ami csak a tied. Az emberek többsége nem akar küzdeni, harcolni, nem akarja vállalni a nehézségeket, inkább irigykedik. Ne félj tőlük, de készülj fel. Ha kell, ellenállni, ha kell, szembeszállni. Ennél is fontosabb, hogy örülj. A boldogságodnak, a sikereidnek, mert vannak. Akkor is, ha nem láthatóak.

Írnék annak, akik boldogtalanok. Hogy ne adják fel. Mert van értelme, és előbb-utóbb megkapják a boldogságot. Olyan nincs, hogy csak kudarc vagy baj lenne. Lehet, hogy több a rossz, mint a jó, de akkor is… Az az icipici jó sokkal több rosszat el tud feledtetni. És el is fog, ha engeded. Csak engedd… Keress utakat, terveket, célokat. Mert vannak és lesznek olyan utak, ahol senki nem járt, amit senki nem ismert. És akkor megkaphatod a felfedezés örömét, ajándékát.

Írnék az erőseknek. Azért, hogy vigyázzanak és őrizzék meg erejüket, mert az drága kincs és nem biztos, hogy pótolható. Aki erős, azt hiszi, hogy mindent tud és mindenre képes, akkor csapja be az ereje, amikor arra a legnagyobb szüksége lenne és a legnagyobb szüksége lenne rá. Ezért ne vesztegesd hiábavaló dolgokra.

Írnék annak, aki erőtlen. Azt írnám, hogy nagyon régen valaki azt mondta, hogy az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Az erőtlenségünkben is kérhetünk erőt, és kapunk is.

Írnék annak, aki már tudja, hogy mi a célja az életének. Becsülje meg, és éljen vele felelősséggel. Nem hiába kapott feladatot, célt, küldetést. Tudjon vele elszámolni, mert semmi nincs véletlenül. ne tékozolja el hiábavalóságokra az erejét, energiáját. Tartsa magát az életcéljához, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha legszívesebben feladná, akkor is, ha könnyebb lenne az egyszerűbb utat választani. ne engedje magát eltéríteni az útról. És, akkor előbb-utóbb példaképpé válhat.

Írnék annak, aki még céltalanul bolyong az életben, és nem tudja, mi a célja, küldetése az életének. Keresse meg, vállalja az ezzel járó nehézségeket, tévedéseket is. A tévedéseink sincsenek hiába. Ha elbukunk, még mindig van lehetőség felállni. Lesz cél, lesz olyan hely, ami neked van fenntartva, olyan feladat, amit te tölthetsz be. olyan hely, amit elfoglalhatsz, és ahonnan hiányoznál.

Írnék, ha kíváncsiak lennének rám, írnék, ha visszautasítanának. Írnék, ha örülnének az írásaimnak, és akkor is, ha a gondolataimmal egyedül maradnék. Az égre írnék, ha minden összetört.