Hálás vagyok

Pár hónapja csatlakoztam egy Facebook- csoporthoz, ahol- ugyan egyelőre virtuális- ismerősökkel osztjuk meg életünk azon pillanatait, amiért hálásak vagyunk. Ebben az évben egy könyv is megjelenik, amiben a mi hála- morzsáink is benne lesznek. Tényleg hálás vagyok. Bàr különös dolog ez a hála. Vettem már részt olyan programban- nem is csináltam végig- ahol az volt a feladat, hogy minden nap írjak 5 dolgot, amiért hálás vagyok. Ez tőlem idegen, egyrészt azért, mert a hálaadás nem arról szól, hogy addig fel nem állok, amíg össze nem szedem a feladatra valót. Másrészt, lehet olyan napom, amiben nincs hálát adni való. Nem szabad erőltetni. Felmerül az is bennem- a sablon válaszokon túl- hogy mi az, ami az őszinte öröm kifejezése és mi számít dicsekvésnek. A másik ember hálája engem is hálaadasra indít, de nem jó, ha elkezdünk egymásra licitálni. Külön öröm a számomra, másokat hallgatva, én is mennyi dologért lehetek hálás, amit sokszor észre sem veszek. Talán az is lehet ennek a csoportnak a gyümölcse, hogy egész életre szóló programmá válhat az apró csodák felfedezése. Hálas vagyok, hogy különös érzékenységgel áldott meg a Teremtő. Tudok megállni, elhallgatni, meghallani, megérezni, rárezonálni. Mindeközben felfedezni, hogy összeér az Ég a Földdel. Akkor is, ha egy kolléga hétköznapi kedvességéről van szó vagy egy időben érkező vonatról vagy egy szép tavaszi napról. Ajándékká válhatnak, ha egymással megoszthatjuk. 

Szeretet-lista

Ha ott vagy minden bibliaórán és Istentiszteleten, de érkezel elsőnek és te távozol utolsónak, de az embereket aszerint osztályozod, hogy ki keresztény és ki nem, jobb lenne, a Bibliádat ajtókitámasztásra használnád. Ha az egyházi hozzájárulást mindig megfizeted, de ha megismerkedsz egy keresztény emberrel, de már rögtön megvan róla a véleményed, csak azért, mert nem úgy, nem akkor, nem ott imádkozik, ahol te, akár gyújtóst is csinálhatnál a Bibliád lapjaiból.

A szeretet leleményes, mint amikor titokban egy szendvicset csempészel az éhes munkatársad asztalára. A szeretet nagyvonalú, mint amikor „véletlenül” több megállóval később szállsz le, akkor is, ha vissza kell utazzál, mert egy barátod egy fontos dolgot mondott el, és nem akartad félbeszakítani. A szeretet nem bunkó, mint amikor szólsz a pénztáros lánynak, mert többet adott vissza. A szeretet tapintatos, mint amikor nem faggatod az ismerősöd, hogy miért pont azt a házat, autót,cipőt vagy bármiegyebet vesz meg. Úgyis tudod, hogy arra van pénze, és legalább te nem szégyeníted meg. A szeretet ugyan nem balek, de elviseli, ha néha ő húzza a rövidebbet. A szeretet  igazságos, de törekszik a szolidaritásra, a segítésre, a másikra való odafigyelésre. A szeretet nem hazudik. nem mondja a kisgyereknek, hogy szépen rajzol, de megdícséri, ha ügyesen fut, bukfencezik vagy fára mászik. nem mondja a barátnőjének,hogy „Jé, mennyit fogytál!”, de megköszöni az együtt töltött, szép hétvégét. A szeretet kész tanulni másoktól, és meghallgatni az embereket, akkor is, ha jóval fiatalabbak, más iskolai végzettségűek vagy kulturális hátterűek. A szeretet észreveszi és megköszön más emberek figyelmességét. A szeretet nem csak arra törekszik, hogy szép gondolatokkal legyen tele a Facebook-üzenőfala, hanem igyekszik megélni mindezt a mindennapi életgyakorlatában is. Rosszul esik neki minden bántás, de ő akkor is a szépre törekszik. Tudja, hogy Kegyelemből él, ezért nem tör pálcát se a nyers modorú munkatárs, se az ingerült ostás kisasszony felett. Tudja, hogy neki sem sikerül mindig.

A szeretet nem várja meg, hogy felé közeledjenek, ő megy elébe. Megszólítja a nénit a templomban vagy a kisgyerekes anyukát a buszmegállóban, akivel minden nap találkozik. A szeretet nyitott, nem csak azt hallja meg, amit meg akar, sőt figyel is. Nyitva van a szeme és a füle, arra is, amit a másik talán nem mert elmodani. A szeretet nem nézi folyton az óráját, kész adni az idejéből, ha már a másik megtisztelte a bizalmával. Érdeklődő, nem tapintatlan, tudja, hogy idő kell egy barátság felépüléséhez és elfogadja ha valamiről a másik még nem akar beszélni. A szeretet tudja, mikor van itt az ideje a vidámságnak, de mindig a másikkal nevet és soha sem rajta.

A szeretet kész bocsánatot kérni, és nem szegi kedvét, ha valami neki nem sikerül, hanem úja elmegy Ahhoz, akitől minden jó származik.

A kis tölgyfa és az ő barátai

Beköszöntött az ősz. A nap sugarai ugyan kitartóan melengettek, de már nem voltak olyan égetően tolakodóak.  A kirándulók is csak hétvégente látogattak erre, a gyerekeknek megkezdődött az iskola, a nyári élmények ugyan mindenki szívében éltek, de a munka és a kötelesség már egyre inkább kitöltötte mindenkinek az idejét. Gyereknek-felnőttnek egyaránt.  Tudomásul kellett venni, hogy a szünidő véget ért, de a kora őszi idő talán nem szegte már senkinek a kedvét. Az idő hűvösebbre fordult, már nem fájt a szívük a kirándulás után, a barátokkal való találkozás, ismerkedés, az új tanév is adott izgalmakat. Noha semmi jele nem volt, az idő múlásával az erdő is készült a hűvösebb hónapokra. A költöző madarak készültek hosszú utazásukra, az itt áttelelő állatok is gyűjtötték az eleséget, kibélelték a fészküket, szálláshelyüket, készülve arra az időre, amikor a tartalékokból kell éljenek. A fák lombjai is színesedtek. Nem adtak már olyan hűsítő árnyat, mint pár héttel ezelőtt, igaz, nem is volt rá szükség, hogy bármit is felfogjanak. A természetjárók még örültek is, hogy semmi nem áll a melegítő, cirógató sugarak útjába.

                Egyedül egy kis tölgyfa állt magányosan az erdő szélén. Nem volt olyan sudár, mint a többi társa.  Az erdő szélén állt, így minden viharnak, esőnek ki volt téve, senki nem volt, aki felfogja előle a rázúduló esőt, havat. Nem nőtt olyan magasra, mint a többiek, a küzdelmek, az életben maradás lefoglalta az erejét, a szépítkezés helyett az ellenálló képességét kellett fejlesztenie. Népszerű sem volt, mivel bárki, aki szembetalálkozott az erdővel, inkább a szép, sudár fák alá heveredett le, gyönyörködött bennük. A mi kis fánk ugyan enyhülést tudott adni, de valljuk be, nem volt egy szemet gyönyörködtető példány. (Azt tudjuk, hogy nem csak az emberek, hanem a fák között is könnyebben érvényesülnek a szépek.) El is keseredett sokszor. Szenvedett a mellőzöttségtől, feleslegesnek érezte magát. Méltatlannak érezte a számkivetettséget, megvetettséget.            

                A természet átalakult a maga megszokott ritmusában, a napok egyre hűvösebbé váltak. Az erdő kihalt lett. Mindenki menedéket keresett. A madarak, őzek, szarvasok, mókusok, sünök megszokták egymás társaságát, de most, amikor a túlélés volt a tét, inkább mindenki külön vonult, azzal foglalkozott, hogy magának és a családjának találjon menedéket. Ezért kerülte el a figyelmüket az a sün család, amely pont most keresett volna itt menedéket. A korábbi szálláshelyük áldozatául esett az egyre gyakoribbá váló erdőirtásnak, így újhely után kellett nézzenek. Segítségre nem számíthattak, a többi lakó örült, ha a fiókáit biztonságban tudhatta. Így találta rá az erdő szélén álló kis jelentéktelen tölgyfára, de valljuk be, olyan fáradtak és éhesek voltak, hogy tovább menni sem volt erejük.  Befészkelték magukat a sűrű avarba, ahol élelmet is találtak maguknak. Nem is kellett mással osztozkodni a biztonságot nyújtó lakon, amely pont elegendő volt számukra. Hamar megszokták úgy fészküket, amelyet otthonossá igyekeztek tenni. Igaz, erre nem sok idejük volt, mert az idő hamar hidegre fordult és senki nem merészkedett ki a hidegbe. A kis fa is örült, mert végre rá is szükség lett. Végre hasznosnak érezte magát, mert a sün családnak menedéket tudott nyújtani, így esélyt is a téli hideg túlélésére. Hamar összebarátkoztak, jó társra, szövetségesre találtak egymásban. Ahogy a tavasz és a nyár, a tél sem tartott örökké. A melengető napsugarak kicsalogatták az állatokat a rejtekhelyükből. Örültek a szép időnek, a zöldellő fáknak, hamar megfeledkeztek a zord viharokról és ezzel együtt a nekik menedéket adókról is. A kis sünik azonban most is hálásak voltak jótevőjüknek, tisztán tartották, elpusztították a kártevőket.  Igaz, sok év nélkülözés után, de a kis fa is rádöbbent, hogy milyen szerencsés ő valójában. Mert ugyan szépnek lenni egy örömteli állapot, de annál is fontosabb, hogy vannak barátaink.

Az égre írnék, ha minden összetört

Írnék, akkor is, ha nem lenne kinek. Írnék, ha több ezren elolvasnák, like-olnák, figyelnék, követnék. Írnék, ha boldog lennék, írnék, ha szomorú lennék. Írnék, ha lenne kinek és akkor is, ha nem lenne kinek. Írnék, ha írás közben egy mosolyt képzelnék magam elé és írnék akkor is, ha könnyeket, fájdalmat, nyomorúságot.

Írnék annak, akik boldogok, hogy vegyék észre, hogy a boldogság nem természetes állapot. Ajándék, amely nem hull az ölünkbe, hanem minden nap tenni kell érte. újra és újra. Köszönje meg, aki részesül ebben az ajándékban, óvja, védje, vigyázzon rá. az emberek irigyek. Nem a vagyonodra, a tulajdonodra, arra, amit birtokolsz, hanem a boldogságodra. A nehezen megszerzett, megharcolt kincsedre, ami csak a tied. Az emberek többsége nem akar küzdeni, harcolni, nem akarja vállalni a nehézségeket, inkább irigykedik. Ne félj tőlük, de készülj fel. Ha kell, ellenállni, ha kell, szembeszállni. Ennél is fontosabb, hogy örülj. A boldogságodnak, a sikereidnek, mert vannak. Akkor is, ha nem láthatóak.

Írnék annak, akik boldogtalanok. Hogy ne adják fel. Mert van értelme, és előbb-utóbb megkapják a boldogságot. Olyan nincs, hogy csak kudarc vagy baj lenne. Lehet, hogy több a rossz, mint a jó, de akkor is… Az az icipici jó sokkal több rosszat el tud feledtetni. És el is fog, ha engeded. Csak engedd… Keress utakat, terveket, célokat. Mert vannak és lesznek olyan utak, ahol senki nem járt, amit senki nem ismert. És akkor megkaphatod a felfedezés örömét, ajándékát.

Írnék az erőseknek. Azért, hogy vigyázzanak és őrizzék meg erejüket, mert az drága kincs és nem biztos, hogy pótolható. Aki erős, azt hiszi, hogy mindent tud és mindenre képes, akkor csapja be az ereje, amikor arra a legnagyobb szüksége lenne és a legnagyobb szüksége lenne rá. Ezért ne vesztegesd hiábavaló dolgokra.

Írnék annak, aki erőtlen. Azt írnám, hogy nagyon régen valaki azt mondta, hogy az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Az erőtlenségünkben is kérhetünk erőt, és kapunk is.

Írnék annak, aki már tudja, hogy mi a célja az életének. Becsülje meg, és éljen vele felelősséggel. Nem hiába kapott feladatot, célt, küldetést. Tudjon vele elszámolni, mert semmi nincs véletlenül. ne tékozolja el hiábavalóságokra az erejét, energiáját. Tartsa magát az életcéljához, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha legszívesebben feladná, akkor is, ha könnyebb lenne az egyszerűbb utat választani. ne engedje magát eltéríteni az útról. És, akkor előbb-utóbb példaképpé válhat.

Írnék annak, aki még céltalanul bolyong az életben, és nem tudja, mi a célja, küldetése az életének. Keresse meg, vállalja az ezzel járó nehézségeket, tévedéseket is. A tévedéseink sincsenek hiába. Ha elbukunk, még mindig van lehetőség felállni. Lesz cél, lesz olyan hely, ami neked van fenntartva, olyan feladat, amit te tölthetsz be. olyan hely, amit elfoglalhatsz, és ahonnan hiányoznál.

Írnék, ha kíváncsiak lennének rám, írnék, ha visszautasítanának. Írnék, ha örülnének az írásaimnak, és akkor is, ha a gondolataimmal egyedül maradnék. Az égre írnék, ha minden összetört.