Tanácskozásra
hívta össze az erdő közepén a Fővarázsló az összes segédjét. Hivatalos volt
minden kobold, tündér, manó és még ki tudja, hány földi szerzet. Azért volt
számára fontos ez a gyűlés, mert már megunta, hogy mindig csak a legkisebb fiúé
lesz a királylány és a fele királyság. Helyeseltek bőszen mindannyian.
-Úgy van!-Szólt Csillagtündér. Szerintem is,
megérdemli az összes fiú, aki nekiindul a próbatételeknek, és persze sikeresen
teljesíti, hogy megkapja a jutalmát.
-Szerintem minden fiúnak van valamilyen tehetsége. Ha
mindig a legkisebb fiú győzedelmeskedik, eleve elvesszük a többiek kedvét a
küzdelemtől. -Vetette oda Tölgymanó, akinek nagyon fejlett volt az
igazságérzete.
Mindannyian
egyetértettek, hogy ezentúl változni fognak a szülői házból próbatételre induló
vándorbotot fogó ifjakra vonatkozó szabályok. Az erdő szélén élt egy szegény
ember, akinek pont három fia volt, mint a mesében. Sajnos, korán megözvegyült.
Ennek ellenére nagyon szépen nevelgette fiait, szorgalomra, tisztességre
szoktatva őket. Szakmát adott mindannyiuk kezébe, és elég korán megtanította
nekik, hogy saját erejükből kell boldogulniuk, ugyanis édesapjuknak nincs arra
lehetőségük, hogy pénzzel, vagyonnal támogassa őket. Addig lakhatnak a szülői
házban, ameddig szükségét érzik, és minden támogatást megkapnak, hogy
elinduljanak a felnőtt életbe, viszont az önálló életük megalapozásáról
maguknak kell gondoskodniuk.
Elérkezett
az az idő, amikor a legidősebb fiú elindult szerencsét próbálni. Nagyon ügyes
és szorgalmas volt. Beállt cipészinasnak a közeli városban. Nem tétlenkedett,
igyekezett mindent megtanulni. Hamar meg is szerezte a mesterlevelet és egy
saját kis műhelyt nyitott. Szorgalma és becsületességének híre elterjedt az
egész városban. Egymásra is találtak egy leányzóval (ahogy a mesékben is lenni
szokott.) Szép családot alapítottak, hamarosan meg is született a kisfiuk.
Telt-múlt
az idő, a középső fiú is elindult szerencsét próbálni. Ő sem ment messzire, a
malomban, a molnárnak lett a segítője. Nagyon erős ifjú lett, a molnár nagy
hasznát látta a cipekedésben. Hatalmas testi ereje segítőkészséggel és
kedvességgel párosult, meg is kedvelte őt a falu közössége. Érdekességként,
pont a molnár lányával szemelték ki egymást, így a molnár is megnyugodott, hogy
lesz aki továbbviszi a mesterséget, és a fiataloknak is könnyebbé vált a közös
életük elkezdése. Annak rendje és módja szerint birtokba is vették kicsi, de
takaros házikójukat, ami hamarosan gyereksírástól lett hangos.
Teltek-múltak
az éves, elérkezett az az idő is, amikor a legkisebb fiú is útra kelt. Szomorú
volt ugyan, hogy magára kellet hagynia az édesapját, de ugye ez az élet rendje.
Ő is bátyjaihoz hasonlóan szorgalmas volt, így számára sem volt nehéz munkát
találni. Fafaragó lett, de még milyen! Ugyanis ő egy amolyan álmodozó lélek
volt, talán, ha kellően jómódú lett volna, művész is válhatott volna belőle. De
ugye, a magunkfajtának gondolni kell a megélhetésre, a holnapra, így olyan
szakmát választott, amiben kiélheti a fantáziáját és családjáról is tud
gondoskodni. Nem egy mufurc, mosolytalan mesterember volt, jó kedélyű,
mindenkivel szívélyes és kedves volt. Könnyen összetalálkozott a hozzá betérő
vendégekkel akár idős volt, akár fiatal. Anekdotáival, tréfád történeteivel
mindenkit jó kedvre tudott deríteni. Természetesen az asszonyra sem kellett
sokáig várni, és hamarosan ölükben tarthatták közös gyereküket.
Mi
történt ez idő alatt a szegény emberrel? Tudomásul vette, hogy a gyerekei
kirepültek a családi fészekből, de büszke is volt rájuk, mert mindannyian helyt
álltak, ki-ki saját képességeinek megfelelően. Nem is voltak hálátlanok hozzá,
öreg korára nem hagyták magára, gondoskodtak róla, rendszeresen látogatták. Ám,
a legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor egyszer sétálgatott az erdőben,
furcsa neszre lett figyelmes. Mintha manók jártak volna a virágok között. Be is mutatkozott
illedelmesen Tölgymanó, Csillagtündér és minden más erdőlakó furcsa szerzet.
Elmesélték az a sok évvel ezelőtti tanácskozást. Elérzékenyült a szegény ember,
hogy miért őt választották ki, hisz annyi más jó és talán érdemesebb ember is
van. De a manók elmondták neki, hogy elsősorban magának köszönheti a
szerencséjét, a fiairól gondoskodó szeretetének, szorgalmának, szerénységének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése