Nagytakarítás

                Akár költözködés vagy lakásátrendezés miatt, akár szekrényrendezés közben sor kerülhet nagytakarításra. Fontos  és szükséges felmérni, hogy melyek azok a tárgyaink, amitől meg kell váljunk. Ez lehet fájdalmas is, mert olyan emléket idéz fel bennünk, ami életünk egy korábbi szakaszára emlékeztet, esetleg olyan szerettünket juttatja eszünkbe, aki már nincs közöttünk. Esetleg fájdalmas emlékekkel telik meg a szívünk… Emlékszünk az idő múlására, arra, hogy amit elmulasztottunk, soha nem hozhatjuk vissza. Lehet kevésbé fájdalmas, amikor az évekig kerülgetett csorba teáscsészét kidobjuk már végre, vagy rászánjuk magunkat, hogy a régi kedvenc szoknyánkat elajándékozzuk. Talán örülhetünk is, és sok vidám pillanatot újra felidézhetünk.

                Talán ennél is fontosabb, hogy az életünkben, a szívünkben is elvégezzük azt a bizonyos nagytakarítást- Fájdalmas, igen. Mivel érzékeny ember vagyok, és inkább megmenteni szeretnék, mint lezárni, végleg búcsút mondani, elfelejteni. Ezért is érint fájdalmasan, amikor ki kell mondani, hogy vége, nincs tovább… Sokszor úgy tapasztaltam, hogy ezek az emberi kapcsolatok már réges-régen véget értek, legalábbis azt kommunikálták felém, hogy vége, nincs rám szükség… Mégsem volt elég bátorságuk kimondani, nekem kellett megtenni. Ami fontos volt, részben a lelki békém, részben a továbblépés szabadsága, a tiszta lappal való indulás miatt. Sajnos, az emberek többsége nem szeret dönteni. Pedig meg kell hozni olyan döntéseket, amelyek véglegesek, visszavonhatatlanok. Nincs visszatérés, menekülő út, biztonsági folyosó. Az egyik ilyen döntésem volt talán, amikor úgy döntöttem, hogy továbblépek az első munkahelyemről. Igen, hoztam egy olyan döntést, amit úgy is lehetett értelmezni, hogy minden hidat felégetek magam mögött. Pedig azok a hidak már hónapok, évek óta nem voltak mögöttem. Tudtam, hogy nem számítanak rám, hogy számomra ott nincs jövő… Mégsem könnyítették meg nekem, ki kellett mondjam, alá kellett írjam…

                Igen, a másik példa, amikor számunkra meghatározó emberektől kell búcsút vennünk… Lehet, hogy párkapcsolatról van szó, de nem csak arra lehet igaz. Barátságban is megéltem olyat, hogy a sok cserbenhagyás, figyelmetlenség, fájdalomokozás miatt nincs mit tenni, mint távozni egymás életéből. Fáj a szakítás… Akár így, akár úgy… Persze, mindannyiunk életében benne van a változás, ami lehet olyan mértékű, amit már nem visel el a kapcsolat. Lehet, hogy nem szakítanunk kell, csak elengednünk egymást. Gyakorlatilag ugyanazt jelenti, legalábbis az életünk továbbélésével kapcsolatban, mégis egy árnyalatnyival más a jelentése. Ha fájdalmat okozott, szakítok vele… ha már nem értjük meg egymást, és mind a ketten belátjuk, hogy a kapcsolatnak nincs jövője, akkor elengedjük egymást. Fenntartani lehet egy kapcsolatot a magánytól való félelem miatt, esetleg azért, hogy ne kelljen a többiek felé magyarázkodni. De lehet őszinte tiszteletből és szeretetből a másiknak megadni az esélyt, hogy boldog legyen. Hogy ha én nem tudom, akkor más boldoggá tegye… Így lehet lezárni szépen, emberhez méltóan.

                Ha szépen nem megy, akkor is meg kell hozni. Fájdalmakkal, könnyekkel, de a továbblépés, a rendrakás miatt. A rend miatt, amire szükség van körülöttünk és bennünk is.